KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ügyrendi javaslatként szeretném kérni elnök urat, elnök úr intézkedését arra vonatkozóan, hogy a jövőben köztisztviselőt parlamenti frakció kellős közepébe ne ültessenek. Megítélésem szerint megvan a hely arra, hogy ha parlamenten kívüli köztisztviselőnek szereplése van itt a Házban, akkor megfelelően el tudják helyezni. Úgy, ahogy Kiss Andor képviselőtársam szóvá tette ezt az ügyet - nyilván más megközelítésben, mint én -, én azt gondolom, az lenne a korrekt, ha olyan helyet találnának a Házban a külső szereplők számára, ami nem eredményez olyan helyzetet, mint amit most itt a főigazgatónak értelemszerűen el kellett viselni, hiszen ő az adott utasításnak megfelelően járt el, amikor a MIÉP-frakció kellős közepébe kellett beüljön. (Dr. Gidai Erzsébet: De a másik oldal se lett volna jobb!)
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés