BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nyitray képviselő úr itt most az állította, hogy annak a bizonyos Céginformáció nevű gyűjteménynek nincs köze ehhez az ügyhöz, ugye? Na most Kövér miniszter úr közvetlenül az ügy kirobbanása után, amikor ez a bizonyos Céginformáció megjelent a lapokban, akkor újságíróknak azt mondta, hogy ez a Céginformáció nevezetű adatgyűjtemény része azoknak az adatoknak, amelyek az ő birtokában vannak, és amelyeket nem adott oda a nemzetbiztonsági bizottságnak.

Most, hogy a miniszterelnök úr erről a megfigyelési bizottság zárt ülésén mit mondott, erre inkább ne hivatkozzon, mert egyiküknek sincs joga az Országgyűlés nyilvános ülésén a ma is zárt jegyzőkönyvben foglalt miniszterelnöki nyilatkozatra hivatkozni, és azon vitatkozni, hogy abban mi van. Amit Kövér miniszter úr mondott, az tény. És még egy dolog: abban a bizonyos Céginformációban ugyanazok a fideszes politikusok és családtagjaik szerepelnek, akiket a miniszterelnök úr az augusztus 25-ei bejelentésekor felsorolt. Ennél többet én sem tudok arról, hogy ő erre támaszkodva tette a bejelentését, de az információk egybeesése figyelemre méltó tény. Tehát valami lehetett a dologban, és Kövér miniszter úr is megerősítette ezt a feltevésünket.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu