TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm. Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A tanár azt próbálja megmagyarázni a gyerekeknek, hogy mi a mese. A magyarázat után visszakérdez: "No, gyerekek, hogy hívják azt az írásművet, amelyet csak úgy kigondol az ember, és semmi alapja nincs?" Jancsika gondolkodik egy kicsit, azután rávágja: "Kosztolányi-féle megfigyelési jelentésnek, tanár úr." (Szórványos taps.)

Mi is történt másfél éve? (Tóth István: Ha-ha-ha!) Egyre kínosabbá váltak a Fidesz vezérkara számára elvbarátai ügyeskedései, gazdasági visszaélései, és ekkor ez már a párton belül is kezdett kényelmetlenné válni. Naponta jöttek hírek Simicska, "APEH úr" zavaros gazdasági ügyeiről, ál adás-vételekről, amelyekről már volt szó. (Vancsik Zoltán közbeszólása.) Már akkor el lehetett, kellett volna köszönni az APEH-elnöktől, de a rábízott mű még befejezetlen volt (Csige József: Ki képviseli a kormányt?), tehát még maradt. (Vancsik Zoltán jelentkezik.) De a kérdések állandósultak: mikor, mit, mennyiért nem vettek meg Josip Tottól és Kaya Ibrahimtól? És ezzel a "nem vétellel" mekkora kárt okoztak az államnak és hasznot a narancsliget öntözésére? Nem volt mit tenni, jött tehát a nagy bejelentés: közpénzen, törvénysértő módon, titkosszolgálati eszközökkel az előző négy évben megfigyelték a Fidesz vezetését és a semmiről nem tehető családtagjaikat is. A miniszterelnök úr közölte: a bizonyítékok nála vannak.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nincs itt! - Göndör István: Nincs kormány! - Vancsik Zoltán: Psszt!) Most végre az utolsó percben kérem, mutassa be a dokumentumokat, amelyek önnél vannak!

(14.40)

Várjuk, várom az ülésterembe, ha bármire is becsüli (Közbeszólás az MSZP soraiból: A felsőházi teremben van.) a magyar parlamentet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! A terv ördögi és tökéletes volt, egy apró szépséghibával: nem volt, és azóta sem lett - mert nem lehetett - dokumentum. Ideig-óráig ezt még titkolni lehetett. Előbb nem ért rá, utána nem akarta átadni, majd másnak akarta átadni a dokumentumokat a miniszterelnök úr, végül kiderült, hogy az egész nem igaz, nem volt és nincs is dokumentum, a kivétel az, ha majd bejön, és leteszi az asztalra.

De a fideszesek szerint a miniszterelnök úrnak mindig igaza van. Tessék tehát gyűjteni dokumentumokat, vagy legalább egy hangkazettát, ami ha nem is arról szól, amiről a miniszterelnök úr beszélt - miszerint közpénzen titkosszolgálati eszközökkel törvénytelen megfigyelés történt -, de több a semminél. A piacgazdaságban azonban, képviselőtársaim, mindennek ára van, semmi nincs ingyen. Meg kellett tehát vásárolni a kazettát. Először senki nem fizetett érte, utána Kövér László vásárolta meg - állítólag közpénzen -, aztán mégsem ő, hanem Földi László a Defend Kft. költségén, valószínűleg hálából. Aki nem hiszi, járjon utána a "Nyírfa"-erdőben vagy a Defend Kft. nyertes pályázatainál! Aztán mégsem Földi László, csak azt mondta, mivel ő mindig igazat mond, azért mondta, hogy ő vette meg a kazettát, amikor tudta, hogy nem ő vette meg, mert Kövér László megkérte, hogy úgy vegye meg a kazettát, hogy ne vegye meg a kazettát. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Aztán kiderült, hogy ez a mese is kevés, kazetta már volt, de nem bizonyított semmit.

Kellett tehát egy új állítás, keresni kellett új bizonyítékot. Állítólag Kövér László miniszter úr közvetlen környezetéből megrendeltek egy máig ki nem vizsgált önmerényletet, a legdrágábbat, a 20 éves Trabantot is feláldozva (Derültség az MSZP soraiban.), és akkor arra lehetett volna hivatkozni a másnapi bizottsági ülésen - mindenki emlékszik rá, hogy véletlenül egy nappal korábban történt -, hogy a megdönthetetlen bizonyítékok, amelyekről a miniszterelnök úr beszélt azelőtt, mielőtt látta volna, képviselőtársaim, bent égtek volna a Trabantban, és természetesen az ellenérdekű félnek kellett volna a merénylet végrehajtásáért felelősnek lennie. (Nyitray András közbeszólása.)

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Az önmerényletből, képviselőtársaim - és ezt a nemzetbiztonsági bizottságban is láthattuk -, annyi teljesült, hogy a szegény Trabant odaégett, de kivitelezési hibák miatt ez a verzió is semmissé vált. (Nyitray András: Ilyet kitalálni!) Aki ezt nem hiszi, kérem, hogy kérje meg a rádió most megválasztott közalapítványa kuratóriumának az elnökét, ő talán többet tudna róla beszélni - az éjszakai telefonhívások után. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Hát bizony, képviselőtársaim, a dokumentumok csak nem akartak előkerülni. Még mindig van négy perce, miniszterelnök úr - gondolom, beér. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

És akkor - Kosztolányi elnök úr áldásos tevékenysége folytán - új felfedezés született: abszolút igazság az, amit a bizottsági többség támogat. Mi történt? Voltak meghallgatások, veszekedések, jegyzőkönyvek, feljegyzések. Elkészült a jelentés, a többség el is fogadta. A meghallgatottak fűztek hozzá megjegyzéseket, amelyeket az elnök úr hülyeségnek minősített, ezért nem csatolta azokat a jelentéshez a csatolást kérők állítólagos érdekében - teljesen házszabályellenesen. Elkészült a bizottsági országgyűlési határozati javaslat, amit csak az a bizottság nem látott, amelyik előterjesztette. De semmi gond, tegnap összehívták, két héttel a benyújtás után, akár még meg is szavazták utólag, hogy ők már előre tudták, hogy úgyis azt akarják megszavazni, amit benyújtottak. (Derültség az MSZP soraiban.) Semmi gond, ez megtörtént. Ennyi a rémtörténet a mesétől a végéig a megfigyelési bizottság többségének dicsőségére.

Tisztelt jóérzésű Képviselőtársaim! Még nem késő egyrészt a miniszterelnök úrnak behozni a dokumentumokat és letennie az asztalra (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), másrészt kérem, hogy ne szavazzák meg a jelentést, mert nem történt meg közpénzen, titkosszolgálati eszközökkel, törvénytelen módon az előző négy évben a Fidesz-vezetők megfigyelése. Még nem késő.

Arra szeretnék kérni mindenkit - az elnök urat is -, hogy legalább akkora tisztességgel járjunk el, mint az öreg dakota skalpvadász. Amikor meghal, az Úr elé kerül, és azt mondja neki az Úr, hogy fiam, neked helyed van a mennyországban. (Derültség az MSZP soraiban.) Ez a dakota skalpvadász tisztességes volt, és azt mondta, hogy Uram, én tudom, hogy a mennyországban jobb a légkör, tisztább a levegő, de a pokolban nagyon sok barátom van. (Derültség az MSZP soraiban. - Tóth István: Elég olcsó poén!)

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu