114 felszólalás
T/10809 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Azt szeretném jelezni, hogy azt a javaslatot, amelyet most tárgyalunk, az MSZP képviselői támogatni fogják. Őszintén bízom azonban abban személy szerint is, hogy erre a támogatásra azért nem kerül sor, mert sikerül érdemben a problémakör egés…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Egy picit eltérve az eddigi vitától, talán mentalitásban is, én azt gondolom kormánypártiként, hogy ez egy olyan költségvetés, amit meg kell szavazzak, meg kell szavazni, mert azt a kialakult helyzetet, amelyet röviden válságnak nevezünk, megpróbálja kezelni.…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Én a 217., 218. - azt mondták, részletes vita -, a 148., 149., 150. és a 678. módosítások kapcsán szeretnék mondani néhány gondolatot. Az első mindegyik módosításra érvényes együttesen: ha finoman fogalmazok, ez egy kényszerköltségvetés; ha a…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Már megérte a költségvetés vitáját megtartani, mert bő egy év után egyszerre, egy időpontban, egy teremben ugyanannak a bizottságnak az elnöke és alelnöke megjelent. Ez annak volt tulajdonítható, hogy végre az elnök úrral egy teremben lehetün…
A/6384 Kik támadják alaptalanul a titkosszolgálatokat?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az adatlopási ügyben próbáljuk meg akkor most pozitív oldalról megnézni azt, ami eddig történt. (15.40) Első pozitívum: a nemzetbiztonsági szolgálatok eredményes és törvényes felderítő munkájával megakadályozták egy árnyék-titkosszolgálat további működés…
A/6384 Kik támadják alaptalanul a titkosszolgálatokat?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm. Három elemet szeretnék kiemelni. Remélem, néhány hét múlva, pontosabban én biztos vagyok benne, hogy néhány hét, hónap múlva fel kell tenni az igazságügyi és rendészeti miniszternek a kérdést, mire jutottak a felderítésben. Reméljük, akkor azt a választ kapjuk, hogy meg…
K/6270 Segít-e a honvédség Békéscsabának is?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Asszony! Úgy látjuk Békéscsabáról is, hogy sikeresen befejeződött a haderő átalakítása, mára kialakult egy erős, hatékony, önkéntességre épülő hadsereg, amely rendelkezik minden olyan kapacitással, amely a hazai és nemzetközi feladataihoz szükséges…
J/4848 Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági ko
TÓTH KÁROLY, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Egy sajátos helyzet alakult ki; fordítva van minden, mint hagyományosan, ahogy megszokott lett sajnos a magyar parlamentben. A vizsgálóbizottság, amelynek tagja lehettem, zavartalanul lefolytatta a mun…
J/4848 Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági ko
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, igyekszem valóban nagyon rövid lenni. Már csak azért is, mert kár lenne, ha Demeter úr még egy-két hozzászólásával arról győzne meg bennünket, hogy hibát követtünk el. Azt mondja, hogy példátlan módon. Igen, példátlan, tisztelt képviselőtársam, példátlan, hogy…
J/4848 Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági ko
TÓTH KÁROLY (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke: Köszönöm, elnök úr. Szeretném megerősíteni, hogy fontosnak tartom mind a jelentés, mind a határozati javaslat elfogadását. Mélyen egyetértenék azzal a gondolattal, hogy ilyen típusú nemzetbiztonsági ügyeket is érintő kérdésekben a nemzetbizt…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azzal szeretném kezdeni, hogy ha azt kezdjük összeszámolni, hogy melyikünk hány felelőtlen lépést tett az elmúlt időszakban, akkor bebizonyíthatjuk egymásnak, hogy kölcsönösen mindenféle őrületre képesek vagyunk, ezért ebbe nem szívesen megyek bele. Azt szeret…
T/4192 A bűnüldözési célú titkos információgyűjtésről
TÓTH KÁROLY, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Nehezebb helyzetben vagyunk, mint az előző törvénynél. A bizottságunk kormánypárti többséggel elfogadta és általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot. Az ellenzéki képviselőtársaink nemmel szava…
T/4192 A bűnüldözési célú titkos információgyűjtésről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportja támogatja az előterjesztést. Ez talán még önmagában nem meglepetés. Azért is támogatjuk, mert jelentős garanciális elemeket tartalmaz, egységes szerkezetben tartalmazza a használható eszközöket és módszereket, és eg…
T/4192 A bűnüldözési célú titkos információgyűjtésről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, nagyon rövid leszek. Képviselőtársam! Azt megértem, Demeter úr, hogy nem támogatják, azt is megértem, hogy elmondta, helyette milyen megoldást találjunk. De amit mondott, legalább egy elemében biztos nem igaz. Ez a törvény növeli a garanciát. Növeli azokat a t…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy a mai összefüggő napirend valahol a parlamenti demokrácia és a politika hiteléről szól. Számomra aggasztó, ha egy kétperces "ki nyer ma" játékká süllyesztjük le az ügyet (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból.…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Számomra eddig két tanulsága volt a vitának, pontosabban a mai vitának csak egy, a másik egy tizenöt éves tanulság. Az első: minden igényt kielégítő költségvetés nincs, se kormánypárton, se ellenzékben. A második: jó költségvetés a mindenkori ellenzék szerint…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim, én más hangnemben és fordított irányból szeretnék közelíteni. Mindenekelőtt szeretném megköszönni ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy legalább egy - ismereteim szerint csak egy, ez baj - bizottság volt, ahol volt felelősségük, és vállalták a…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam! Ahol 2003 után is volt tulajdonos, felelősen gondolkodó és figyelő tulajdonos, és meghozta a szükséges tulajdonosi döntést, ott 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is megvolt a biztonsági tartalék - Békéscsabán. Nem lehet úgy csinálni, ho…
T/2916 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én azt még valahogy tudomásul veszem, meg is szavazom, mert megállapodtak, hogy legyen ilyen panasztestület. Azt azonban - és csak ezért kértem két percet, nem tart addig - elfogadhatatlannak tartom, hogy egyúttal kikötjük, hogy csak jogász lehet, jogi végzett…
T/2916 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Örülök, hogy találtak még egy védőt maguknak a jogászok. Azt szeretném elmondani Áginak is, hogy ebben a parlamentben jómagam honvédelmi, nemzetbiztonsági, kisebbségi és sokféle dologgal foglalkoztam 1994 óta, amióta képviselő vagyok. Törvényt hozhatok, javasl…
T/2615 Egyes, a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én megszavazom az előterjesztést, ez rendben van. Kezel egy problémát, hogy a fiatalok nehezebben jussanak hozzá, s még azt se bánom, hogy az alkoholtól a dohányáruig. Csak ezzel a probléma egyik szeletével foglalkozunk. Az a törvény, amire hivatkozik - s én n…
T/2615 Egyes, a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Azt gondolom, elnök úr, hogy reménytelen (Derültség.), mármint Halász úr hozzászólása. Először is, amit beadtak törvényt, az a nemdohányzók védelméhez kapcsolódó módosító indítvány. A címében is benne volt. A címében is benne van, a teljes indoklása a nemdohányzók védelméről szól…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Meghallgatva az észrevételét, a színt el tetszett téveszteni, legföljebb zöldről lehet szó, ha már álmodunk, merthogy ez környezetvédelem. Miniszter Úr! Azt szeretném mondani, hogy én egy új gondolkodásmódot javasolok önöknek, ez pedig a lakossági kommunális s…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Szeretnék négy-öt percet kérni. Tudom, hogy nehéz lesz, mert nem lesz szó egészségügyről, oktatásról, hogy ki kit gyógyít és kit nem, és még közben földet sem adunk el. Senki senkinek se nem vesz, se nem ad el. Amire szeretnék néhány percet k…
A/1153 Ki áll a háttérben?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egy új megközelítést javasolok: a nyugodt, higgadt, tényekre alapuló megközelítést. Világos, kettős feladat és elvárás van egyszerre a társadalom felől: biztosítani minden állampolgárnak a demokratikus jog teljes körű, korláto…
A/1153 Ki áll a háttérben?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Így járok mindig, ha a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdést a parlamentben teszek fel, a végén mindig kiderül, hogy alapvetően zárt bizottsági ülésen van esély részletes választ kapni. De azt gondolom, talán azért nem fölösleges, mert egy do…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Kosztolányi Képviselőtársam! Amikor matematikát tanítottam, ki volt írva az osztályteremben a következő, kérem, hogy fogadja meg: Az ember, tudjuk, gúnnyal arra támad, mit meg nem ért.ö Amit ön is és Kis Zoltán képviselőtársam is nehezményez, az nincs benne,…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Már csak egy dolgot nem tudunk: mit jelent a szigorítás? Szigorítani kétféleképpen lehet, képviselőtársaim. Az egyik a mechanikus, amikor úgy szigorítunk, hogy kitalálunk mindenféle szabályt, leírjuk, és azt mondjuk, hogy aki a szabálynak nem felel meg, az nem…
T/15822 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
TÓTH KÁROLY, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim! Hatalmas vitával kezdődött a nemzetbiztonsági bizottságban is az alkotmánymódosítás, a törvényjavaslat vitája hónapokkal ezelőtt. A mostani, legutóbbi bizottsági ülésen rövid, nem érdemi vita…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Igyekeztem önmérsékletet gyakorolni az egész nap folyamán, én a legutóbbi alkalommal elmondtam a véleményemet. Egyetlenegy mondat minden határon túl volt, képviselőtársam - Herényi képviselő úrnak mondom -, amikor azt mondja, hogy az önök által - mert akkor vá…