TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Már csak egy dolgot nem tudunk: mit jelent a szigorítás? Szigorítani kétféleképpen lehet, képviselőtársaim. Az egyik a mechanikus, amikor úgy szigorítunk, hogy kitalálunk mindenféle szabályt, leírjuk, és azt mondjuk, hogy aki a szabálynak nem felel meg, az nem lehet. A szigorítás másik része, amikor érdemi, tartalmi szempontból vizsgáljuk, és azt mondjuk, hogy az lehet, akinek érdemi, élő, eleven kapcsolata van vagy volt az önkormányzattal, és minden más egyéb feltételnek megfelel. Mondjuk, az én javaslatom a legszigorúbb szigorítást kibírja, mert kevés helyet tud mondani az önkormányzaton belüli munkán kívül, ahol olyan hihetetlenül szoros kapcsolat van az önkormányzattal, az igazgatás egészével, mint, mondjuk, egy városi és megyei rendőrkapitányságon vagy annak vezetőjeként.

Ha az én javaslatom az összes szigorítást kibírja, örömmel veszem. A szigorítás, tudja, mit nem fog kibírni? Nem fogja kibírni azokat a helyeket, amelyeket formálisan úgy tartunk nyilván, hogy közigazgatási gyakorlatnak megfelelő közszolgálati helyek. Nem akarom újra elsorolni, ezek nem bírják ki a szigorú próbát. De ha egyszer végre tartalmi szempontból vizsgáljuk - és nem formai szempontból -, érdemi szempontból vizsgáljuk, hogy valódi, eleven, élő kapcsolat van-e az önkormányzatokkal, a lakossággal, az igazgatással, tényleges igazgatási tapasztalatra, gyakorlatra tett szert az ember, és ez életkortól független, mert 35 és 40 éves korában is dönthet valaki, akkor az igenis világos.

Másrészt csak azt mondom, hogy jogbiztonság kell. Az nem lehet, hogy ha jogi szakvizsgát tesz, akkor igazoljuk, ha másnak jelentkezik, akkor nem igazoljuk. Na, ez nem jogállam, Kis úr!

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu