DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Látszik, hogy e törvényjavaslatot illetően nagyjából konszenzus van a pártok között, hiszen még az önkormányzati szövetségek között sem volt vélemény a javaslatot illetően. Ezt azért mondom el, mert azon kivételes pillanatok következnek el, hogy egyetértek Bauer Tamással a tekintetben, hogy a jutalomügy valóban nagy vihart kavart itt a tavalyi év végén, ez év elején, és magam is tapasztaltam azt, hogy sok esetben a költségvetési rendeletbe normatív szabályként 6-8-10 havi kötelező jutalmakat építenek be. Nem egyedi döntésekkel születnek meg ezek a rendelkezések, nem a munkához igazodik adott esetben, hanem ez egy fizetéskiegészítést jelentett. Az volt az oka, amiről egyébként itt folyik a vita, hogy nem volt rendezve a képviselők, pontosabban a polgármesterek javadalmazása.

A másik dolog, amire szeretnék reflektálni a képviselő úr által elmondottakból: a fix szorzók esetében a múltkor többünk között vita volt, hogy a települések jellege között eltérések vannak. Van több intézményt fenntartó település, nagyobb iparral, lehetőségekkel rendelkező település, tehát a településjellegek között különbség van, és ezt a tól-ig határban adott esetben jobban ki lehet fejezni, mint egy fix szorzó esetében. Gondoljunk csak egy 10-10,5 ezer lakosú településre, és gondoljunk egy közel 40 ezer lakosú településre, nagyobb város, több feladat, a tól-ig határ mozgási lehetőséget ad, ezért én nem igazán tudom viszont e tekintetben akceptálni a képviselő úr hozzászólását.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu