DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az imént és három héttel ezelőtt is szó volt arról, hogy kiüresednek-e a képviselő-testületek, avagy sem azáltal, hogy az ottani intézményvezetőket kizárjuk. Engedjék meg, hogy egy kis statisztikát ismertessek. Lehet, hogy ez nem általános - ez speciális -, de egy megyére szól, nevezetesen Vas megyére, ahol 208 községi képviselő-testület van. Ebben az összes képviselők száma 1180 fő - polgármesterek nélkül -, az intézményvezetők száma a testületekben 26 fő, 2,2 százalék; általános művelődési központi és általános iskolai igazgató ebből 11 fő, azaz 1,3 százalék; óvodavezető 7 fő, 0,6 százalék; művelődésiház-vezető 4 fő, 0,3 százalék.
(9.50)
A képviselő-testülettől megbízást kapott 20 fő, 1,7 százalék; az összeférhetetlenségben érintettek száma 1180 főből 46 fő, azaz 3,9 százalék. Mondom, ez Vas megyére vonatkozik. Lehet, hogy ez más megyékben másképp tekinthető, vagy másképp jött létre a választottak száma. Ez is egy adalék a mi gondolkodásunkat illetően, segítség. Meg lehetne nézni minden megyében - szerintem ez az egész országban viszonylag hamar összegyűjthető -, és akár hatástanulmányként is figyelembe vehető a későbbi részletes vita során, hiszen lassan már a részletes vitába fogunk érkezni az általános vita helyett.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés