IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Azzal egyetértek, hogy sok mindent kibírtunk, de azért azt ne tegyük meg, mondjuk, hogy jelképesen szólva magunkra szabadítjuk az ellent vagy az ellenérdekeltségű politikai felfogást, és ezt ültetjük át magyar gyakorlatra, mert az nem felel meg a magyar nemzeti érdeknek.

Sok mindent kibírhatunk, de ha önmagunk mondunk le önmagunkról és a magyar nemzeti érdek képviseletéről, abban az esetben aligha lehet ezt kibírni, mert az önfeladás az egyetlen, amit egy nemzet nem bír elviselni. Tatárjárást elvisel, törökdúlást elvisel - nemsokára fogjuk tárgyalni az úgynevezett magzatvédelmi törvényt -, abortálást ilyen mértékig, a világtörténelem legnagyobb mércéje szerint nem fog tudni kibírni, ha ez tovább folytatódik. Nem beszélve arról, hogy nem nemzeti érdeket követő külpolitikát megint csak nem bír elviselni egy olyan nemzet, amelyik a globalizáció miatt eleve teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen nemzetgazdaságának 80 százaléka nincs magyar kézben. Majdhogynem nem lehet beszélni nemzetgazdaságról!

Nemzetgazdaság nélkül, demográfiailag teljesen lefelé zuhanva milyen támogatást tudunk adni, igazi honvédség nélkül, mondjuk, a határon túli magyarságnak? Mert itt nem arról van szó, hogy vonuljunk be Erdélybe! Nem állítja a MIÉP, hogy ezt kellene tenni, de hogy annak idején, amikor a Dunát elterelték a szlovákok, akkor ha odavonult volna egy magyar különítmény, egy magyar hadtest csak a határra, annak lett volna egy kis elriasztó hatása, de ezt az akkori külpolitika nem merte megtenni. Mint ahogyan most sem meri megtenni azt, hogy, mondjuk, odavonuljon a Szamos partjára - természetesen a magyarországi részre, és nem a kolozsvári Szamosra gondolok -, és ezáltal jeleznék, hogy: gyerekek, mindennek van határa!

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu