KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is a szakmai egyeztetés kapcsán szeretném a vita fonalát felvenni. Azt hiszem, nem véletlen, hogy ez elhangzott, és nem véletlen, hogy pont ebben alakul ki vita. Ugyanis sokféleképpen lehet értékelni azt a helyzetet, ami tényszerű helyzet, hogy a szakmai szervezetek, szövetségek és a legnagyobb szolgáltatók külön-külön megfogalmazták az álláspontjukat, az egyet nem értésüket, illetve a hiányérzetüket a törvény bizonyos területein, elsősorban az őket érintő területekkel kapcsolatban.

Való igaz, hogy ezekben a kérdésekben ezek a szövetségek, illetve a legfontosabb szolgáltatók, tehát az éppen szabályozni kívánt terület egyik oldala - most csak a szolgáltatókról beszélek -, ez a szolgáltatói oldal nem nagyon tudott egyezségre jutni. Ezt többféleképpen lehet értelmezni. Úgy is lehet értelmezni, hogy olyan mértékben ellentétesek az érdekeik, hogy a kormány bármilyen formában szabályozna is, nem lehet köztük békét teremteni - hát ilyen a verseny.

De ebből azt is le lehet szűrni, hogy abban a keretben, amiben a kormány szabályozni kíván - én inkább ezt az álláspontot osztom, és egyetértek Pál Béla képviselőtársammal -, hogy tudniillik egy önálló, a műsorelosztásról szóló törvény keretei közepette nem lehet kielégíteni az egymással ellentétes igényeket, ehhez valóban egy újragondolt, egységes hírközlési törvényben kerülhetnének stratégiailag is helyre az egyes ellenérdekelt felek. És hozzá szeretném tenni, hogy ez akkor még csak a szolgáltatói oldal, és a fogyasztói oldalról, a fogyasztói oldal érdekeinek a meg nem jelenítéséről akkor még nem is beszéltem. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu