ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványok közül egyet sem támogat, így a javaslatokról külön-külön kell határoznunk.
Az ajánlás 1. pontjában Csizmár Gábor a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 4. § (1) bekezdés m) pontjának módosításával a vagyonkezelő szervezetre utaló szövegrész elhagyását kezdeményezi. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 121 igen szavazattal, 206 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Csizmár Gábor és Tóbiás József a törvényjavaslat 1. §-ának módosítását és kiegészítését kezdeményezik. Az indítvány szerint az APEH elnöke hivatalból technikai számmal látja el a kedvezményezetteket. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 205 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 2. és 3. pontjaiban Csizmár Gábor, valamint Göndör István és Keller László alternatív tartalmú indítványokat terjesztettek elő a hatályba léptető rendelkezés módosítására. Csizmár Gábor azt indítványozza, hogy a rendelkező nyilatkozatot a 2000. és a 2001. évi jövedelemadóhoz lehessen tenni, míg Göndör István és Keller László azt javasolja, hogy az egy százalékról már az 1999. évi jövedelem adózásakor lehessen rendelkezni.
Először a 2. pontról határozunk Csizmár Gábor indítványa szerint. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 207 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Göndör István és Keller László indítványát teszem fel szavazásra az ajánlás 3. pontja szerint. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Határozathozatalunk végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a zárószavazás előtt módosító javaslat érkezett, ezért a záróvitára és a zárószavazásra következő ülésünkön kerül majd sor.
Soron következik a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításárólszóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/1858. számon, az egységes javaslatot pedig T/1858/7. számon kapták kézhez.
Mivel az egységes javaslathoz senki sem nyújtott be módosító javaslatot, a határozathozatal egyetlen döntést igényel.
A törvényjavaslat elfogadásához az alkotmány 28/B. §-ának (2) bekezdése, illetve 71. §-ának (3) bekezdése szerint a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 232 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. (Taps a Fidesz soraiból.)
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. A Házszabály 108. § (2) bekezdése alapján az Országgyűlés elnökét erre az Országgyűlés kéri fel. A felkérésről az Országgyűlés vita nélkül határoz.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 249 igen szavazattal, 50 nem ellenében, 17 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Soron következik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet általános konferenciájának 82-87. ülésszakán elfogadott egyezményekről és ajánlásokról szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat, továbbá a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által elfogadott, a gyermekmunka legrosszabb formájának betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről szóló, 182. számú egyezmény megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája és határozathozatala. Az előterjesztéseket J/2159., H/2257. és H/2158. számon kapták kézhez.
Elsőként az előterjesztői expozékra kerül sor. Megadom a szót Őry Csaba államtitkár úrnak, a napirendi javaslat szerinti tízperces időtartamban. (Felzúdulás.) Legfeljebb tízperces időtartamban.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés