DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy rövid leszek, tudniillik Tóth András a felszólalásában elmondta azokat az érveket is, amelyek miatt nem lehet teljesíteni az MSZP és az SZDSZ kérelmét.

Tudniillik valóban arról van szó, hogy az ügyrendi bizottság állásfoglalása nemcsak az interpellációra és a kérdésre terjed ki, hanem az azonnali kérdésre is. Ez teljesen jogszerű és teljesen indokolt, a kérdés és az azonnali kérdés ugyanis azonos megítélés alá esik. Ez alapvetően az alkotmány 27. §-ából következik, mely kizárólag interpelláció és kérdés feltevéséről tesz említést. Ebből következően az azonnali kérdés nem más, mint a kérdés egyik fajtája. A Házszabály is így kezeli, mert az önálló indítványok körében külön azonnali kérdést nem említ. A hat önálló indítvány: törvényjavaslat, országgyűlési határozati javaslat, politikai nyilatkozattervezet, jelentés, interpelláció és kérdés. Nincs külön azonnali kérdés, csak erre vonatkozóan szabályozás létezik.

Mindezt egyébként az előző ciklusban a 72 százalékos szocialista-szabaddemokrata többségű parlament alkotmány- és igazságügyi bizottsága egy állásfoglalásban meg is határozta - Tóth András képviselő úr idézte - 1995. március 1-jén. Ez az állásfoglalás szó szerint az alábbiakat mondja ki: az alkotmány szerinti fogalommeghatározás alkalmazandó az azonnali kérdésre is. Tehát az alkotmány 27. §-ában felsoroltakhoz lehet kérdést intézni a feladatkörükbe tartozó ügyben.

A Házszabály 115-118. §-ai szerinti kérdés és az azonnali kérdés között nem tartalmában, hanem a kérdésfeltevés módjában van különbség.

Az ügyrendi bizottság, teljesen magáévá téve az előző ciklusban meghozott alkotmány- és igazságügyi bizottsági állásfoglalást, jutott el arra a végkövetkeztetésre, melyet most a szocialista és szabad demokrata frakció, immár ellenzékben, korábbi önmagával szembekerülve ellenez.

Indokolatlan az álláspont, megalapozatlan és helytelen, ezért az az indítványom, hogy a tisztelt Országgyűlés az MSZP és az SZDSZ kérelmét utasítsa el, arra szavazzon nemmel.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu