VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Röviden, öt percben szeretnék válaszolni, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A MÁV Rt. jelenlegi igen nehéz gazdasági helyzete hosszú folyamat eredményeként alakult ki. Azt gondolom, ebben egyetértünk.

A vasút megoldatlan nehézségeit tetézte a nyolcvanas-kilencvenes évek nagyarányú piacvesztése, amely a személyszállítás és az árufuvarozás területén egyaránt érvényesült. A vasút válságos helyzetének javítására már az előző években is történtek kormányzati szintű intézkedések, ezek azonban csak lassítani tudták a kedvezőtlen folyamatokat, gyökeres változást nem értek el.

A mellékvonali hálózat gondjainak megoldása már több éve napirenden van, s itt az Országgyűlés előtt is több alkalommal szó esett róla. Hogy ez mennyire így van, hadd emlékeztessek arra, hogy jómagam harmadik ciklusban vagyok képviselő, és már az első ciklusban, amikor a tisztelt képviselő úr még csak a Népszabadság olvasói rovatába írta a leveleket, már akkor foglalkozott az Országgyűlés ezzel a kérdéssel, s '91-92-ben a MÁV Rt. elkészített egy MÁV 2000 nevű programot, amelyben szintén szerepelt a mellékvonalak vagy a veszteséges vonalak kérdése. Ez tehát nem először kerül ide.

Így csak ismételni tudom, hogy a vasúttársaság hálózatának mintegy 13 százalékát teszik ki azok a gyenge forgalmú vonalak, amelyeken a személyi forgalomnak csupán 1 százaléka, az áruszállításnak pedig mindösszesen 0,3 százaléka bonyolódik le. Ezek között az ország legkülönbözőbb régióban üzemelő vonalak találhatók. A MÁV Rt. ezeken a vonalakon bevétel hiányában nem tudja fedezni a fenntartás és felújítás költségeit. Mindemellett az utazási igények sem indokolják minden esetben a párhuzamosan futó közúti és vasúti infrastruktúra jelentős költségvetési hozzájárulással való együttes fenntartását.

Éppen ezért a kormány a helyi önkormányzatokkal való egyeztetés után számos tanulmány és felmérés alapján úgy döntött, hogy a MÁV Rt. a 2000. évben ezer kilométer vonalhosszon mentesül az üzemeltetési kötelezettség alól. A határozat célja az, hogy ezeken a helyeken a jelenleginél magasabb színvonalú, a helyi igényekhez jobban alkalmazkodó közlekedési kínálatot tudjunk biztosítani.

Amint azt már egy korábbi felszólalására reagálva is a közlekedési minisztérium képviselője elmondta, az üzemeltetési körből kivonandó vasútvonalak kiválasztása még nem történt meg, erre a MÁV Rt. a közeljövőben tesz javaslatot. Természetesen konkrét lépéseket csak körültekintő vizsgálatok és széles körű egyeztetések eredményeként teszünk. Ennek során az önkormányzatokkal való egyeztetéseket kiemelt feladatként kezeljük. A nagyobb települések önkormányzatait és a több önkormányzatot tömörítő szervezeteket a várható változásokról megfelelő időben tájékoztatni fogjuk. Minden esetben az utasok érdekeinek figyelembevételével, a közlekedési szolgáltatás színvonalának növelésére törekszünk, a megfelelő megoldások kialakításához pedig figyelembe vesszük az adott vonal jellemzőit és a térség érdekeit.

Tisztelt Képviselő Úr! A kormány 2258/1999. számú határozata szüneteltetésre, megszüntetésre ítélt vasútvonalakat nem nevez meg. Az egyes vasútvonalakra vonatkozó konkrét döntésekről pedig - éppen az említett okok miatt - csak az önkormányzati egyeztetések után beszélhetünk. Tehát még egyszer hangsúlyozom, szó sincs megszüntetésről; ahol a piac igényli vagy ahol a települések közössége ezt igényli, a vonalak továbbra is működni fognak.

A kollektív bölcsesség erejében bízva, a demokrácia szabályainak tiszteletben tartása mellett, minden ésszerű javaslatot készek vagyunk mérlegelni. Megfontoltságunkat talán jól tükrözi, hogy az eddigiekben is tartózkodtunk és a jövőben is tartózkodni fogunk az elhamarkodott vagy visszafordíthatatlan lépésektől. Így tehát van arra biztosíték, hogy csak megfontolt döntés születhessen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu