DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallottam Iványi Gábor képviselő úr megnyilatkozását, amelyből kitűnik a mély együttérzés és a társadalmi felelősség gondolata.
Ugyanakkor nem hallgathatom el azt törvényhozói szerepünknél, hogy a jóakarat önmagában nem biztos, hogy oda vezet, ahová a jóakaró gondolja. És attól tartok, igen tisztelt képviselő úr, hogy ez is olyan eset. Amikor azt tetszik javasolni a törvényjavaslat beterjesztőinek, hogy ezt gondolják újra és vonják vissza: persze, az újragondolásnak mindig megvan az ideje.
Én is azt kérem tisztelettel, képviselő úr, hogy legyen szíves, gondolja meg, amikor azt javasolja, hogy vonjuk vissza! Mert az önkormányzat, tulajdonos lévén vagy a tulajdonos szerepét betöltve, nem optimális megoldás. Ha jól értem, a képviselő úr voltaképpen megkérdőjelezte a tulajdon fogalmát, legalábbis ebben az intézményes elrendezésben, az önkormányzattal kapcsolatban. Legyen szabad figyelmeztetni magunkat: a tulajdon nemcsak valamilyen alkotmányos alapelv - persze ez nagyon fontos, oszlopa a társadalomnak és a jogrendszernek -, azonban látok egy legalább ilyen fontos szerepet a tulajdonnal kapcsolatban: nevezetesen, hogy ez organizáló intézmény, instrumentum, amely biztonságot, stabilitást, jobb hatásfokot teremt a társadalomban.
Még egy szervezetet beiktatni, ahogy a képviselő úr ajánlja, azt jelentené, hogy újabb fogaskerekek, újabb hajtószíjak és újabb lelassulási lehetőségek lennének. Kérem a képviselő urat, hogy amikor ezt javasolja, akkor még egyszer gondolja meg, és persze gondoljuk meg még egyszer, de én támogatom a törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés