LÉVAI TIBOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is nagyon kérdően hallgatom a szavakat, hiszen azt mondja Bauer Tamás képviselőtársam, hogy az itt lévő törvényjavaslat és a Fidesz által megfogalmazott program egymással ellentétes, és nem az történik, mint ami korábban megfogalmazódott.

Pontosan azt látom, hogy a szabad választásokat követően végre - és ez az önkormányzati választásokra is vonatkozik -, tíz-tizenegy esztendő elteltével, megfogalmazásra kerül ez a törvény, amelyik itt van előttünk. Ez nem ellentétes a programmal, a Fidesz mindig ezt mondta. Érdekes módon most, amikor a Fidesz a kormánykoalíció legnagyobb pártja, akkor kerül ide az asztalra; ekkor kerül megfogalmazásra és egyértelműsítésre ez a téma, mert ez valóban nagyon fontos. Ebben pontosan következetes a Fidesz, és abban is, hogy ezeket a szigorításokat és ezeket az összeférhetetlenségeket rendezni kell.

Azt mondja, mechanikusan átveszi az országgyűlési képviselőkről szóló összeférhetetlenséget. (Bauer Tamás: Ezt nem mondtam!) Én azt gondolom, ebben az eddigi tapasztalatok vannak benne. Az eddigi tíz év tapasztalatai vannak benne, és pontosan az, amit Hankó Faragó képviselőtársam mondott, hogy eddig, '94-98 között még fokozottabban és szigorúan ment az a dolog, hogy kit, milyen felügyelőbizottságba és hová, vezérigazgató-helyettesnek, igazgatónak, tisztségviselőnek ültetnek be azért a kis apanázsért, ami onnan még jön, és akkor így minden szépen meg is lesz. Pontosan ezeket célozza a h), i), j) pont, és ennek a további szigorítására tett indítványok ugyanúgy a Fidesz oldaláról érkeznek.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu