BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly június 14-én ön az Országgyűlés plenáris ülésén két súlyos állítást tett. Először is az államhatalom képviselőjeként megvádolt egy újságírót azzal, hogy nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amely önnek, önöknek kellemetlen volt. Kategorikusan azt állította, hogy az újságíró eljárása - idézem - "kimeríti a büntető törvénykönyv 221. § (2) bekezdésének b) pontja szerint minősülő cselekmény elkövetését, amelyet a törvény egyébként 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni". Az ön másik állítása, miniszter úr, az volt, hogy azokat, akik kétségbe vonták az újságíróval szembeni rendőri fellépés jogszerűségét, azzal vádolta, hogy - idézem - "cinkosságot vállalnak a szándékos bűncselekményt elkövetőkkel".
Fodor Gábor napirend előtti felszólalását követően pedig a Szabad Demokraták Szövetségét vádolta meg azzal, hogy - idézem - "nem kíván azonosulni a Magyar Köztársaság legelemibb érdekeivel, nem kívánja tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság egyetlen törvényét sem, beleértve az államtitokról szóló törvényt és a büntető törvénykönyvet is".
Mint tudjuk, azóta először a Fővárosi Ügyészség, majd a Legfőbb Ügyészség állapította meg, hogy a szóban forgó dokumentum nem minősült államtitoknak, ezért bűncselekmény nem történt. A Nemzetbiztonsági Hivatal ugyan megtámadta ezt a döntést, de a Legfőbb Ügyészség elutasította a Nemzetbiztonsági Hivatal beadványát.
Kérdésem a miniszter úrhoz az, hogy fenntartja-e a tavaly e Házban kifejtett véleményét, hogy Juszt László bűncselekményt követett el. Törvényesnek tartja-e a rendőrség fellépését, az újság számítástechnikai eszközeinek lefoglalását? Kész-e bocsánatot kérni Juszt Lászlótól, kész-e bocsánatot kérni a Szabad Demokraták Szövetségétől és személy szerint Fodor Gábor képviselő úrtól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akit itt, az Országgyűlésben bűnpártolással vádolt meg?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés