DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes ülése volt április 5-én az alkotmány- és igazságügyi bizottságnak, egymás után három olyan törvényjavaslatot tárgyaltunk, amelyeknek alig titkolt célja olyan intézmények, szervezetek megregulázása, amelyek valamilyen okból gondot okoznak a kormányzó koalíciónak. A sajtó, a független bíróságok, a még néhány hétig független ügyészségek, valamint a legnagyobb ellenzéki párt váltak céltáblává. Ez utóbbiról szól az előttünk fekvő két törvényjavaslat.

A jobboldali pártok nagy örömmel üdvözölték az előterjesztéseket. Álláspontjuk szerint a törvényjavaslatok célja a pártok közötti egyenlőség megvalósítása. Ennek igazolására egyetlenegy érvet tudnak már-már imamalomszerűen ismételgetni, eszerint a Magyar Szocialista Párt tízszer annyi állami ingatlant használ, mint más pártok.

A következőkben a Magyar Szocialista Párt frakciójának és részben a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának a bizottsági ülésen elmondott véleményét szeretném ismertetni. Szóltunk az előzményekről, a kialakult helyzetről, bizonyos szokásjogokról, a kormány szerepéről, a javaslatok céljáról és néhány konkrét problémáról. Elmondtuk, hogy a jelenlegi helyzet '89-90 körül alakult ki, a pártok megalakulása, illetve újjáalakulása idején. Az akkor egységes állami tulajdonú ingatlanvagyont úgy osztotta meg az akkori Minisztertanács, hogy bizonyos ingatlanmennyiséget a pártok között felosztott négyzetméter-arányosan, egy másik csoportra pedig az ugyancsak állami vagyonból, amit akkor a tanácsok kezeltek, azt mondta, hogy minden tanács kötelessége elhelyezni az akkor létező pártokat.

Ennek megfelelően, míg az MSZP szervezetei állami tulajdonú ingatlanokban működnek, a többi párt működésére a tanácsok, majd később az önkormányzatok biztosítottak, hasonlóan nagy számban ingyen vagy jelképes bérleti díjért ingatlanokat. Nem igaz tehát az a kormányzati állítás, hogy a javaslat az egyenlőséget szolgálná, sőt éppen ellenkezőleg, ennek elfogadása vezethet egyenlőtlenséghez.

Amikor az Országgyűlés hasonló témákkal foglalkozott, '90 óta minden kormányzat arra törekedett, hogy bármilyen szabályozást is szeretne elérni, abban lehetőség szerint alakuljon ki konszenzus. Ez a kormány ezt a törekvést látványosan elutasítja, hiszen az alkotmányügyi bizottságon belül működik egy albizottság, amelynek célja a helyzet tisztázása.

Az előterjesztésekkel még ezt sem várták meg, pedig a helyzet egyáltalán nem világos, kiderült például, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság nem vezette folyamatosan a pártok által használt ingatlanok jegyzékét, emiatt is alakulhatott ki bizonyos számháború a pártok között. Konszenzusra már csak alkotmányossági okokból is szükség lenne.

Jobboldali politikus mondta a bizottság ülésén, hogy az ingatlanok kérdése beletartozik a pártok működésével kapcsolatos témakörbe. Ezzel egyetértünk, viszont ennek le kell vonni az alkotmányos konzekvenciáit is, és akkor még nem is beszéltünk a használattal összefüggő, a tulajdonjoghoz kapcsolódó alkotmányos következményekről.

(10.30)

A Szocialista Párt egyetért azzal, hogy ezt a kérdést törvényben kell szabályozni. Álláspontunk szerint azonban először át kell tekinteni a valós helyzetet - erre jött létre az albizottság -, utána pedig meg kell egyezni egy valamennyi párt számára megfelelő megoldásban. Az a jobboldali javaslat ugyanis, hogy az MSZP az elvett állami ingatlanok helyett szerezzen önkormányzati ingatlanokat, nyilvánvalóan nem megfelelő, ilyen ingatlanok ugyanis az önkormányzatok többségénél már nem állnak rendelkezésre.

Összességében tehát olyan törvényjavaslatok fekszenek előttünk, amelyek célját, egy politikai párt működésének rendkívüli megnehezítését nehezen lehetne tisztességesnek minősíteni. Természetesen ez súlyosabban érinthet egy olyan pártot, amelynek vannak működő szervezetei, hazai viszonyításban nagy számú tagsága van, mint - Torgyán József szavaival - az üzenetrögzítős pártokat.

A kormány egyébként jó területet választott a támadásra. Egy párt infrastrukturális ellehetetlenítése ugyanis messze nem háborítja fel úgy a közvéleményt, mint például a nyugdíjasoktól elvett 50 milliárd forint, vagy akár az Országgyűlés alkotmányellenes működése. Erre mondta az a bizonyos viccbéli, emigrációból hazatérő emberke, illetve Orbán Viktor, amikor még nem volt miniszterelnök, hogy ügyes. Vagy hogy egy másik klasszikust idézzek: egy ismeretlen taxisofőr - Deutsch Tamás interpretációja szerint - 1998. augusztus 25-én azt mondta, ezek mindenre képesek. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu