DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Másfél éve a dél-alföldi régióban egy példaértékű összefogás alakult ki. Mutatja ezt az is, hogy Endre Sándor képviselőtársammal közösen nyújtottuk be ezt az interpellációt. Tettük ezt azért, hiszen akár az ár kérdése, akár az út megléte alapvetően fontos ennek a régiónak, mind Bács-Kiskun, mind Békés, mind Csongrád megyének és Szegednek is kiemelten fontos.

Az ár fontos, mint már a képviselőtársam említette, hogy az ott lévő vállalkozók versenyhátránya megszűnjön, illetve fontos azért, hogy a régióban élők ugyanúgy tudják használni az autópályákat, mint bárki más Magyarországon. Az út pedig fontos azért, mert mindenki tudja itt, hogy térségfejlesztési szempontból milyen nagy jelentőségű egy autópálya megléte.

Látva a kormány törekvését fogadjuk el a választ, kérve a tárgyaló feleket arra, hogy mihamarabb egyezzenek ki. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu