NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Köszönöm a felvetését, amellyel valóban egy olyan problémára világít rá, amivel nap mint nap szembesülhetünk külföldi partnereinkkel való tárgyalásaink során. A diplomáciában ugyanis íratlan szabály, hogy a politikus az országát, nem pedig egy politikai ideológiát vagy politikai pártot képvisel. Úgy kell tehát fellépnie, viselkednie, tárgyalnia, hogy azzal a nemzeti érdek érvényesítésének az esélyét növelje.

Különösen vonatkozik ez a nemzetközi politikában a külpolitikai vonatkozású kérdésekre. Annál is inkább jogos ez a felvetés, mert azt lehet mondani, hogy Magyarországon a külpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus van. Konszenzus van a híres három külpolitikai fő célkitűzés, integrációs politikánk, a jószomszédi kapcsolatok és a határon túli magyarok iránti felelősség tekintetében. Az eszközök tekintetében lehetnek viták közöttünk, de úgy ítélem meg, hogy alapvető külpolitikai kérdésekben megjeleníteni egyébként belpolitikai természetű vitákat rendkívül nagy felelőtlenség, hangsúlyozom, különösen akkor, ha a külpolitika alapkérdéseiben megvan az alapvető konszenzus.

Ilyenkor nem kötelező az ellenzéknek a kormány álláspontját képviselni, de azért az mindenképpen tanácsos, hogy az ellenzéki képviselő legalább vegye figyelembe azt, amikor az Európa Tanácsban vagy a legkülönfélébb nemzetközi politikai színtéren a kormánnyal ellentétes álláspontra helyezkedik külpolitikai kérdésekben. Hadd utaljak például legutóbb az Európa Tanácsban az Ukrajnával kapcsolatban lezajlott vitára. Élesen szembehelyezkedett Ukrajnával néhány ellenzéki politikus akkor, amikor többé-kevésbé kitapintható az a nemzeti konszenzus, amellyel kapcsolatban adott esetben Ukrajna vonatkozásában Magyarországnak politizálnia helyes.

Nemcsak diplomatákra és külpolitikusokra vonatkozik azonban ez a követelmény, hanem meggyőződésem szerint a magyar nemzet minden közéleti képviselőjére. Mindannyiunk felelőssége az ország jó hírneve. Tetteinkkel, vitáinkkal befolyásoljuk, sőt nagyon hatékony módon alakítjuk a rólunk alkotott képet. S ha ez igaz a politikusokra, akkor a nemzetközi arénában megjelenő személyekre hangsúlyozottan igaz. Noha belső vitáink időnként magas hőfokra csapnak, soha, egyetlen nézetkülönbség során sem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy a külföldön rólunk - tehát Magyarországról - alkotott kép döntő mértékben magyarországi közéleti személyiségek kijelentésein nyugszik. Az a politikus például, aki vereséget szenved egy belpolitikai vitában, nagyon könnyen félrevezetheti a külföldi nyilvánosságot, csupán abból a célból, hogy belpolitikai téren nyomást gyakoroljon. Ez az a típusos eset, amikor a pártérdekeknek rendeli alá az alapvető nemzeti érdeket. Elvontak ezek a fogalmak, de amikor a gyakorlatban találkozunk velük, akkor nagyon fájdalmasak tudnak lenni.

(9.10)

Mindenki osztozik abban a felismerésben, hogy fontos, hogy milyen Magyarország új képe, és ezt a képet folyamatosan formálni, alakítani szükséges. Ennek a felelősségnek a felismerése vezette a kormányt, amikor a Miniszterelnöki Hivatalon belül létrehozta az Országimázs Központot, amelynek célja, hogy ennek az új Magyarország-képnek a kialakításával hivatkozási pontot teremtsen az ország polgárai számára, biztos hátteret teremtsen a nemzeti érdekek képviseletének módjára tekintettel.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu