ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban a média többször foglalkozott azzal a súlyossá pumpált problémával, amit az MSZP dobott a köztudatba, nevezetesen azzal, hogy ó, mily borzalom, a hadsereg további létszámcsökkentése során káderezés folyik, felmérik, ki volt úgynevezett politikai tiszt. Az MSZP szerint ez súlyos törvénysértés, a személyiségi jog lábbal tiprása, meg egyébként is ugyebár a hadseregnek politikamentesnek kell lennie. Ez boszorkányüldözés - sipítják. Hangsúlyoznom kell: a kutya sem foglalkozik azzal, hogy ki volt a tisztek közül MSZMP-tag. Hiszen ha nem hadnagyként akartak nyugdíjba menni, kénytelenek voltak belépni az élcsapatba. A hisztéria kimondottan a volt politikai tisztekkel függ össze.
Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy egy valamirevaló hadseregben a tisztekről olyan törzslapot vezetnek, amelyről egész pályafutásuk nyomon követhető. Gondolom, ez a Magyar Honvédségnél is így volt és van. Így van, hacsak jótékony kezek nem avatkoztak be, vagyis ha nem manipulálták, nem hamisították meg ezeket az adatokat, vagy nem tüntették el őket. Ha a törzslapok rendben vannak, nem kell semmit sem tenni, semmit sem kell vizsgálni, senkit nem kell káderezni, hiszen ha akarom, tudom, hogy ki volt a politikai tiszt. Ha manipulálták az adatokat, akkor ez bűncselekmény! Kérem, a tetteseket bíróság elé kell állítani! Hogy ez egyébként - ha volt ilyen - milyen érdekeket szolgált, nem nehéz kitalálni.
Aztán van itt valami, amit nem is ért az ember. Ezrével bocsátottak el katonatiszteket az utóbbi 10-12 évben. Hát csak katonai szakmákkal rendelkező tiszteket, hajózókat, híradósokat, tüzéreket s a többi távolítottak el, és a politikai tisztek maradtak? A szakértő reformerek csak szétverték, lerombolták - elnézést a kifejezésért -, legatyásították ezt a magyar hadsereget? A reformtevékenységük nyomán csak romok és a nagy nihil maradt - no meg a politikai tisztek?
Most, amikor a miniszterelnök úr szerint befejeződött a rendszerváltás, még ott vannak a megcsappant tisztikarban a volt komisszárok, az idegen hatalmakat gátlástalanul kiszolgálók, a hivatásos agymosók és gondolatellenőrök, a bolsevik ideológia önkéntes prédikátorai, azok, akik aljas módon besúgóvá züllesztettek kiskatonákat, hogy saját bajtársaik után kémkedjenek presszióval, zsarolással, fenyegetéssel?! Hát ezek védelme lenne a záloga annak, hogy demokratikus, politikamentes hadseregünk legyen?! Nevetséges!
A Magyar Igazság és Élet Pártjának igaza van, amikor azt mondja, hogy valódi rendszerváltás még nem volt! A demokrácia kulisszái mögül még mindig azok acsarkodnak ránk, azok kezében van a tényleges hatalom a társadalom számtalan ágán-bogán elrejtve, akik a sárba taposták, meggyalázták, megalázták ezt az országot és ennek az országnak a népét. Gyalázatos játék ez, hölgyeim és uraim! És nem tudom, miért és meddig kell ezt eltűrni, tisztelt kormánypártok! Ütőképes hadsereget akarunk? Igen, azt akarunk! És ehhez alapkérdésként kapcsolódik a volt politikai tisztek, komisszárok jelenléte? Isten őrizz!
A Magyar Igazság és Élet Pártja azt mondja: olyan tisztikarra van szüksége ennek az országnak, amelyik művelt, korszerű tudással rendelkezik, és amelynek minden egyes tagjában olthatatlan hazaszeretet él. A bolsevik komisszárokból elég volt! Ki velük a demokratikus magyar hadseregből! És akkor majd talán egyszer lesz egy magas erkölcsi színvonalon álló, valóban politikamentes Magyar Honvédség. Isten adja, hogy így legyen! (Taps a MIÉP és a Független Kisgazdapárt soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés