DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem hiszem, hogy itt kellene tudományos vitát folytatni. Én is szerencsétlen hozzászólásnak tartom Lévai képviselő úr hozzászólását. De Schvarcz kollégát is azért hadd korrigáljam: a korai csecsemőhalálozás és a hirtelen csecsemőhalálozás két teljesen önálló kategória, ezt kolléga úr is nagyon jól tudja, valóban egy tudományos entitás a hirtelen csecsemőhalálozás, és ő erre gondolt.

Én Béki képviselő asszony és valahol Szabó képviselő asszony hozzászólására is szeretnék reagálni: senki nem beszél itt gyilkosságról. Béki képviselő asszony is azt mondta, hogy "bűncselekményt követ el", Szabó képviselő asszony azt mondta, hogy "gyilkosságról beszélünk". Úgy gondolom, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy miről is van szó. És itt ez a törvényhozásnak a felelőssége.

Az meg elfogadhatatlan számomra, ha fölvállaljuk azt - és erre Surján képviselő úr is kitért -, hogy anyagi motivációval lehet a terhességmegszakítást végrehajtani. Mert abban nem lehet vita közöttünk az új évezred küszöbén, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Mert nem lehet, mert ez egy tudományosan bizonyított tény! Ettől a pillanattól kezdve, ha ezt elfogadjuk, és el kell fogadnunk, és azt mondjuk, hogy anyagi motiváció is szóba jön, akkor most például az árvizek idején nagyon sok család kerülhet olyan helyzetbe, hogy a gyermekük nevelése anyagi motiváció szempontjából ellehetetlenül. Most nem akarom továbbvinni ezt a gondolatsort.

Tehát itt nagyon komoly felelőssége van mindenkinek, aki erről beszél. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Majd folytatom a következő kétpercesben.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu