DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megint csak a káosz egy másik értelmezése - hogy ez is elhangozhasson -, nevezetesen a mi javaslataink, amelyek már mint bizottsági kisebbségi vélemények itt elhangzottak ma a teremben, éppen azt szolgálták, hogy a jelenleg működő rendszerek, amelyek a magyar nemzetgazdaságtól, a magyar vállalkozóktól meghatározott milliárd forint nagyságú befektetést igényeltek az eddigiekben, ne kerüljenek kidobásra az ablakon, hanem kerüljenek beépítésre ebbe a bizonyos átalakításba.
Úgy gondoljuk, hogy a kormány jelenlegi javaslata erre nézve semmilyen garanciát nem tartalmaz. Nem tartalmaz garanciát arra, hogy zökkenőmentes lesz az átmenet, amit Herényi úr az imént hiányolt, illetve igényelt, és nem tartalmaz arra nézve semmifajta garanciát, hogy az a bizonyos Szabó polgármester úr által említett leterheltségű és sorszámosztással járó jelenlegi okmányirodás gyakorlat majdan ne terhelje a vállalkozókat. Mert azt azért senki nem tudja mondani e Házban és senki nem tud olyan példát mutatni nekem az országból, hogy a működő kamarai rendszernél, annál a bizonyos egyablakos rendszernél 2000-ben vagy 1999-ben sorszámosztásos gyakorlatot kellett volna bevezetni, mert ne lett volna képes kezelni a rendszer a maga személyi, tárgyi, egyéb feltételeiben a hozzá fordulókat, miközben a birtokunkban van egy anyag, amely azt mondja, hogy nagyjából 150 ezer ilyenfajta ügy volt, amellyel ezeknek az ügyfélszolgálati irodáknak meg kellett birkózniuk vagy amelyeket meg kellett oldaniuk.
Tehát mi pontosan azt mondjuk, hogy a jelenlegi beterjesztett javaslat több szempontból átgondolatlan, és figyelembe kellene venni ezt az egyébként az országban meglévő, jól működő, kialakult rendszert, amelyik természetesen annál rosszabbul működik majd, minél később fog megszületni az a döntés, amit most hiányolunk ennek a figyelembevételére. Ebbe az irányba próbáljuk vinni a vitát. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés