DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én sem akarok elvi vitába bocsátkozni az előterjesztéssel, de azt nem tudom megállni, hogy ne emlékeztessek arra, hogy amikor az előző kormányzat idején egységesen 62 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, akkor ez az esélyegyenlőség vagy a diszkrimináció, a megkülönböztetés tilalma alacsonyabb szinten is megvalósítható lett volna, ha, mondjuk, a nőkét 60 évre emelik, hozzá a férfiakéhoz, és akkor mindjárt nem ennyi évvel kellett volna játszani, mint most, és nem lenne ennyi megkeseredett nyugdíjas, aki már alig várja, hogy nyugdíjba mehessen, és mégis tovább kell dolgoznia. Tudom, hogy ennek társadalombiztosítási költségvonzata is van, de azért jelzem: nem igazán helyeseljük azt, hogy ilyen magasra emelték a nyugdíjkorhatárt.

De ha már így történt, akkor egy észrevételem lenne a konkrét előterjesztéshez. Úgy érzem ugyanis, hogy nem teljes körű, nem teljesen terjed ki arra a körre, amit talán meg kellett volna célozni. Konkrétan: a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek hivatásos és tiszti, tiszthelyettesi állományának a szolgálati viszonyára vonatkozó jogszabályok módosítása kimaradt ebből a csomagból, pedig ezeknél is közszolgálatban dolgoznak nők. Lehet, hogy egy olyan diszkrimináció lesz, hogy az államigazgatásban dolgozó nők belekerülnek a csomagba, a fegyveres és rendészeti szerveknél dolgozó, ugyancsak közszolgálatban dolgozó nők nem kerülnek bele, és akkor az lesz a probléma, miért teszünk különbséget az egyik közszolgálati és a másik közszolgálati jogviszonyban dolgozó nő között.

Kérem az előterjesztőt, fontolja meg, nem kellene-e kiterjeszteni az előterjesztés hatályát a rendészeti, fegyveres testületekben szolgálatot teljesítő nőkre is. Szerintünk kellene.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu