DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A második vitaszakaszban a 82. pontban az 5. § (2) bekezdés c) pontjához tettem egy olyan kiegészítést, hogy a lehető legkevesebb hulladékot eredményező termék előállítása helyett - a "legkevesebb" nehezen értelmezhető - "legkisebb tömegű és térfogatú", tudniillik a legkevesebbet nem tudjuk, mire kell érteni, tömegre-e vagy térfogatra. A pillepalacknál tudjuk nagyon jól, hogy tömegre rendkívül kicsi, viszont pontosan a térfogata arányaiban sokkal nagyobb, és így okoz gondot, míg vannak kis tömegű hulladékok, amelyek viszont azáltal, hogy rendkívül veszélyesek, nagy problémát okoznak, ezért a tömeget és a térfogatot szerettem volna szétválasztani. Ez nem az a fajta módosító indítvány egyébként, aminek az elvetése esetén a törvény nagyon hiányos lesz. Ez nem azok közé tartozik, de azt gondolom, hogy így talán sokkal precízebb és pontosabb a megfogalmazás.

A 88. pontban az 5. § (3) bekezdésében: a hulladékban rejlő anyag- és energiahasznosítás érdekében törekedni kell mindenre, és a hulladék energiahordozóként való felhasználására. Szeretném egy mellékmondattal kiegészíteni, ami arról szól, hogy a környezet további terhelése nélkül. Az előbb a mellékletek indoklásánál már elmondtam, hogy ne csak az legyen a cél, hogy elégettük, energiát nyertünk, de később nagyobb környezetterhelést okoztunk. Tehát célszerű megjelölni, hogy a környezet további terhelése nélkül oldjuk meg mindezt.

A 90. pont az, amelyet a mellékletben is említettem, de most is szeretném. Az eredeti szöveg úgy hangzik, hogy a keletkezett hulladékot, ha az ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott, hasznosítani kell.

Nos, nagyon kevés olyan hulladékhasznosítás van, amely mindhárom feltételnek megfelel. Ezért azt szeretném, ha ez a pont csak úgy szólna: a keletkezett hulladék hasznosításáért mindent meg kell tenni. A hasznosítás és az ártalmatlanítás már önmagában is kifejezi azt, hogy nem biztos, hogy ez gazdaságilag megalapozott; de még egyszer szeretném említeni, lehet, hogy nem gazdaságos például egy szennyvíziszap ártalmatlanítása, de amilyen környezetszennyezést, környezetterhelést okoz, annak a megszüntetése egészen biztosan nagyságrendekkel többe kerül, mint az ártalmatlanítás. Tehát nem biztos, hogy mindig a gazdaságosságra kell a környezetvédelem terén a hangsúlyt helyezni.

A 93. pont az, ahol önök zárójelbe téve megemlítik, hogy amennyiben adottak a gazdasági és technológiai feltételek, akkor a hulladékot elkülönítve kell gyűjteni - szelektív hulladékgyűjtés. Azt szeretném, ha ehelyett az szerepelne a törvényben, hogy meg kell teremteni a feltételét annak, hogy hasznosítani tudjuk, és ezért szelektíven kell gyűjteni. Természetesen ehhez szükséges, hogy a szelektív hulladékgyűjtés fogalmát meghatározzuk, mint ahogy azt a patkó két oldalán mindannyian igényeltük.

A 94. pontban: ártalmatlanításra azok a hulladékok kerülhetnek, amelyek hasznosításra nem alkalmasak - mondom én, mert a törvényben eredetileg úgy szerepelne szintén ez a hosszú felsorolás, hogy a felhasználásra még nem adottak a műszaki, illetve a gazdasági lehetőségek, vagy a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak. Lehet, hogy az ártalmatlanítási költségek viszonylag aránytalanul magasak, de még egyszer szeretném mondani, hogy ha nem ártalmatlanítunk, hanem csak elhelyezünk, és abból egy környezeti katasztrófa következik be, annak a felszámolása, megszüntetése és a helyreállítás sokkal, de sokkal többe kerül, nagyságrendekkel többe kerül. Ez megint csak nem gazdaságossági számítás. Ezért írtam én azt, hogy ártalmatlanításra csak az kerülhet, amely hasznosításra nem alkalmas.

A 112. pontról nem kell szólnom, mert ez az egyetlen pont, amelyet önök támogattak.

A 118. pontban szeretném, ha a gyártó és a hulladékkezelő szerződésben állapítanák meg a használt termék vagy hulladék gyűjtésének módját és feltételeit. Törvény vagy kormányrendelet ilyen szerződés megkötését kötelezően előírhatja. Én azt mondom, hogy írja elő. Ez a szerződés legyen kötelező, mert azt gondolom, hogy ez így fair, és nyomon követhető.

A másik - szándékosan nem jeleztem kétpercest, mert így talán jobban belefér az időbe - Hegyi Gyula képviselőtársunk módosító javaslata. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit ő itt leírt. Nem hiszem egyébként - és amiért nem szavazta meg valószínűleg a környezetvédelmi bizottság -, hogy a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben kellene megtiltani e termékek használatát. Nem szabad! Tiltsuk meg, ne lehessen e termékeket használni, de ez a törvény nem erről szól. Ez arról szól, hogy ezt a hulladékot, anyagot, amit egyébként ők így forgalmaznak, hasznosítani kell, ártalmatlanítani kell, vissza kell gyűjteni. Tehát ne szennyezze a környezetet, mert ilyen alapon egyébként az összes többi anyagot - például a vizesüveget, amely nem visszaváltható - ugyanezen kategóriába tenném. Tehát egyetértek vele, más törvényben kell szabályozni. Ebben azt kell szabályozni, hogy ne kerülhessen ki, ne dobálhassák el, ne szennyezhesse a környezetet. Az elvvel maximálisan egyetértek.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu