DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül röviden és csak azért kívánok válaszolni, mert többen megszólítottak, így Polonyi képviselő úr is, hogy vajon a most kifejtett jobbító szándékú módosító indítványokat miként kívánja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kezelni. Szeretném rögtön megnyugtatni önöket: természetesen minden jobbító szándékú módosító indítványt, amely beépíthető az előterjesztett törvénymódosításba, támogatni fogok, és már fel is vettem a kapcsolatot a jogi főosztályunkkal, és tőlük tudom, hogy sajnálatos, de tény, hogy a most elhangzott olyan módosító indítványok, amelyek lényegesen meghaladják az előterjesztett törvénymódosítás szövegét, sajnos most merültek fel a bizottsági viták kapcsán, korábban nem.

Hadd legyen szabad megjegyeznem, hogy a hegyközségektől kezdve a Magyar Borgazdák Szövetségéig bezárólag minden érintettet megkerestünk a módosítás kapcsán, eddig senkinek nem volt módosítással kapcsolatos igénye, hangsúlyozom, csak a bizottsági viták kapcsán merültek fel ilyen igények. A hegyközség is támogatta az előterjesztést, a Borgazdák Szövetsége is támogatta, mindenki támogatta, de én nem ezt tartom lényegesnek, hanem azt, hogy ha itt valóban tovább lehet lépni a borkultúrában, tovább lehet lépni a bor piacra juttatásában, miután az eltelt tíz éven keresztül tulajdonképpen a borágazat olyan robbanásszerűen fejlődött, ami egyértelműen bizonyítja a magántulajdon szentségén alapuló gazdálkodás fejlettebb, magasabb hőfokát a kolhoz típusú, szövetkezésen alapuló termelési renddel szemben, ezért én minden lehetőséget természetesen megragadok ahhoz, hogy a magyar borágazat ilyen robbanásszerű fejlődését a törvényalkotással is előmozdítsam.

(13.30)

Szeretném azonban megjegyezni, hogy a Ház jogalkotási rendje általában nem teszi lehetővé, hogy egy szűk körben beterjesztett módosítást hirtelen kvázi egy új törvény rangjára emelt módosításokká növeljük. Font Sándor igen tisztelt képviselőtársam volt az, aki úgy szövegezte meg mondandóját, hogy neki nem is a beterjesztett törvénymódosítással van gondja, hanem azokkal a szabályokkal, amelyek nincsenek benne e módosításban. Minden módosításnak valahol keretet kell szabni. Hogy hol határozzuk meg ezt a keretet, természetesen rajtunk múlik. Tehát ha korábban megkaptam volna a szélesebb igényekre vonatkozó előterjesztéseket, éppúgy megtehettem volna, hogy akkor beépíttetem, mint ahogy most meg tudom tenni, hogy találjuk meg ennek a házszabályi megfelelőjét.

Tehát én csak azért kértem most szót, fenntartván majd a részletes vita előtti szólás lehetőségét, hogy biztosítsam az igen tisztelt felszólalókat arról, hogy nyitott vagyok minden olyan további módosítás beépítésére a bortörvénybe és a hegyközségekről szóló törvénybe is, ahol konszenzus van a parlamenti pártok között. Mert ahol konszenzus van, az a legjobb lehetőség az ágazat fejlesztésére, az európai uniós joggal harmonizáló jogrendszerünk kialakítására.

Nagyon köszönöm igen tisztelt képviselőtársaimnak ezeket a jobbító szándékú felvetéseit. Nyitott vagyok iránta, és úgy gondolom, hogy ez az egész borágazat hasznára lesz.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu