DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megint szabadkoznom kell, és megint kellemetlen helyzetben vagyok Az imént a MIÉP igen tisztelt képviselőjének tárgyi tévedéseit kellett helyreigazítanom, most kénytelen vagyok ugyanezt megtenni a Szabad Demokraták Szövetsége részéről felszólalt Bauer Tamás képviselő úrral is, aki azt mondta, hogy nem obstrukció volt, hanem nemmel szavaztak a kormány javaslatára.

Képviselő úr, egyáltalán nem történt szavazás ebben a kérdésben. A kormány javaslatáról nem szavazott az Országgyűlés. A kormány a múlt héten vonta vissza a saját, eredeti javaslatát, úgyhogy csak a történeti hűség kedvéért kellett ezt megjegyeznem. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu