DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A "Nyelvünk és kultúránk" című folyóirat egyik tavalyi számából megdöbbentő körülményekről szerezhettünk tudomást. Egy tanulmány adatai szerint 1998-ban Romániából 3719-en települtek át Magyarországra, ebből megközelítőleg 3200 magyar és 400 román nemzetiségű. Az ily módon átkerült magyar rövid időn belül tapasztalhatja, hogy reményeivel szemben nem ő a kedves gyermek az anyaország számára, hanem a jogszabályok segítségével a vele egy időben áttelepült román nemzetiségű került nála is, de az itt született magyaroknál is kedvezőbb helyzetbe.

Ugyanis az 1998-ban áttelepült 400 román jó néhány kisebbségi önkormányzat létrehozásának a lehetőségét hordozza, míg az erdélyi magyarnak szülőföldjén magyarsága, itt pedig erdélyisége okoz gondot. Ő nem hozhat létre kisebbségi önkormányzatot, hiszen magyar, ezáltal elesik olyan érdek-képviseleti lehetőségektől és olyan anyagi támogatásoktól is, amit a vele együtt áttelepült román nemzetiségűek a jogszabályok alapján igényelhetnek.

De nézzük mindezt a számok tükrében egy konkrét önkormányzat keretében! Budapest V. kerületében mintegy 450 erdélyi magyar él, ugyanennyit tesz ki a kerület cigány, szerb és román lakossága együttesen. Az Erdélyi Magyarok Egyesülete 1998-ban az V. kerületi önkormányzattól 83 ezer forintos támogatást kapott, ezzel szemben az ugyanannyi főt képviselő cigány, szerb és román kisebbségi önkormányzatok együttesen 10 millió forintot kaptak, vagyis több mint a tízszeresét az ugyanolyan létszámú erdélyi magyarok támogatásának. Úgy gondolom, hogy a számokhoz nem kell kommentár. Abban is biztos vagyok, hogy máshol sem jobb a helyzet az áttelepült magyarok szervezeteinek javára, sőt. A legtöbb önkormányzat sem az erdélyi, sem a délvidéki, sem a kárpátaljai magyarok szervezetei számára egyáltalán nem ad támogatást, mivel ezt a jogszabályok számukra nem teszik kötelezővé, csakis a kisebbségi szervezetek támogatását. Hogy a példa még elrettentőbb legyen, ebben az időben, amikor az Erdélyi Magyarok Egyesülete 83 ezer forintot kapott, ugyanakkor egy, a kóbor, elhagyott állatokkal foglalkozó karitatív szervezet 200 ezer forintot kapott tevékenységéhez.

(16.20)

Magyarjaink ebből csak azt a következtetést vonhatták le, hogy őket bizony már kutyába sem veszik.

Magam sem vagyok híve a határon túli magyarok elvándorlásának szülőhelyükről. De akik a körülményeik miatt erre kényszerültek, például most a Délvidékről, azok válasszanak maguknak másik identitást, hogy legalább úgy megbecsüljük őket, mint kisebbségeinket vagy mint a kóbor kutyákat?

Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps az MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu