DR. LOTZ KÁROLY, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az SZDSZ frakciója a számvitelről szóló T/2517. számú törvényjavaslatot illetően egyetért abban, hogy a jelenleg hatályos számviteli törvény mind koncepciójában, mind az európai uniós irányelvekkel, továbbá más hazai törvényekkel való összhangja tekintetében jelentős átdolgozásra szorul. Abban is egyetértünk, hogy vannak olyan, a mindennapi üzleti élet által felvetett kérdések, amelyek mielőbbi módosítást igényelnek.
Két-három ilyen példát szeretnék említeni. Határozott előrelépésnek tekintendő a beszámolási időszak szabad megválasztására vonatkozó javaslat, ugyanakkor nem világos, hogy miért csak a külföldi tulajdonban álló fióktelep, illetve leányvállalat választhatna naptári évtől eltérő beszámolási időszakot üzleti évként. Megítélésünk szerint - túl a versenysemlegességre vonatkozó aggályokon - sem adózási, sem egyéb megfontolások nem indokolják, hogy az ágazati sajátosságok alapján az üzleti év ne térhetne el bármely beszámoló közzétételére köteles vállalkozás esetében a naptári évtől.
Vagy a külföldi fizetőeszközökben fennálló követelések, tartozások értékelésének változása ugyancsak jelentős előrelépés a hatályos szabályozáshoz képest, ami az óvatosság elvének fontosságát eddig túlértékelte.
Vagy egyetértünk a kamatozó értékpapírok elszámolási rendszerében tervezett változtatásokkal, úgymint a vételár kamattartalmának nettó kimutatása a kamatbevételek és ráfordítások között, továbbá a névérték felett, illetve alatt vett, valamint kibocsátott értékpapírok árfolyam-különbözetének időarányos elszámolását illetően.
Ugyanakkor mindezeket elismerve és figyelembe véve úgy véljük, hogy az előttünk lévő tervezetben az üzleti, a beszámolási, az adózási és a statisztikai célkitűzések, követelmények különböző arányban keverednek, a tervezetben nincs egyértelmű prioritása sajnos az üzleti beszámolónak. Mindezeket tekintve az az általános véleményünk, hogy a tervezet nem épül új koncepcióra, túlrészletezett, túlszabályozott, a szükséges terminológiák sok esetben hiányoznak, a meglévők használata az egyes paragrafusokban nem következetes, gyakran könyveléstechnikai megfontolásokat, konkrét felvetésekre adott problémamegoldásokat tartalmaz. Az e törvény alapján készített üzleti célú beszámolók ezért nem adhatnak majd világos, áttekinthető képet a gazdálkodók tevékenységéről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről - erre már többen utaltak. Egyszerűen nem várható el a kisvállalkozóktól ennek a szabályhalmaznak a pontos és szakszerű alkalmazása, és ahogy Csúcs László képviselőtársam utalt rá, együtt nézve ennek valamennyi hatását, költségkihatásában is kellemetlenül érintheti a kisvállalkozókat.
(11.20)
Megjegyzem, hogy a parlamenti képviselők számára is emészthetetlen ez, de ez most más kérdés. A tervezet hiányossága továbbá, hogy nem veszi figyelembe a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által kialakításra és elfogadásra került magyar könyvvizsgálói szabványok vagy sztenderdek létezését, így a törvénytervezet könyvvizsgálattal foglalkozó része sajnos továbbra is nélkülözi a korszerű könyvvizsgálati szempontokat.
Meggyőződésünk, hogy a fenti követelményeket csak egy keret jellegű, a részletszabályokat szakmai testületek hatáskörébe utaló törvény képes kielégíteni. Ez biztosíthatná a törvény stabilitását, szükségtelenné téve a gyakori törvénymódosításokat. Az a határozott véleményünk, hogy itt lenne az idő - és ebben nem tudunk egyetérteni államtitkár úrral - egy keret jellegű, valóban a részletszabályokat más testületekhez, más testületek hatáskörébe utaló törvény kialakítására. Az eseti kérdéseket alacsonyabb jogszabályi szinten, illetve a kialakítandó hazai számviteli szabványokban, sztenderdekben, szakmai állásfoglalásban célszerű egységesen rendezni.
Aggályosnak tartjuk, hogy a 176., illetve 178. §-okban - ahogy ezt Pusztai Csaba képviselőtársam már a számvevőszéki bizottsági véleményében elmondta - csupán említések, ígérvények, felhatalmazások fogalmazódnak meg fontos államszámviteli ügyekben. Mintha a levegőben lógva maradna itt jó néhány olyan fontos, alapvető kérdés, amelyről az Országgyűlésnek, az országgyűlési képviselőknek véleményt kell formálni a jövőben. Aggályosnak tartjuk továbbá, hogy a törvényjavaslat nem mutatja be várható hatását egyes fontos kapcsolódó törvényekkel kapcsolatban. Csúcs László képviselőtársam ugyancsak utalt erre. Különösen az adótörvényekkel kapcsolatban látunk problémákat a társasági, illetve iparűzési adónemekkel kapcsolatban; csak együttes összhatásában kell és lehet a törvényjavaslat hatását igazán értékelni. Megítélésünk szerint ez sajnos nem történt meg.
Összefoglalóan megjegyezzük, hogy a törvényjavaslat alapvetően jobbító szándékú. Ugyanakkor megítélésünk szerint nincs olyan sürgető követelmény, ami a jelenlegi formájában és a jelenlegi törvényalkotási szakaszban mindenképpen új törvényi szabályozást követel. Vannak viszont indokolt módosítások, amelyek a meglévő törvény kiigazításával megoldhatók. Ilyen például az üzleti év megváltoztatásának lehetősége, mint ahogy azt már említettem, vagy a visszaírás megengedése értékvesztésnél, vagy a pénzügyi eszközrendszerre vonatkozó pontosítások. Szükséges ugyancsak felülvizsgálni az Európai Unió 4. és 7. irányelveitől való jelenlegi eltérések megszüntetésének legszükségesebb követelményeit, valamint menetrendjét is.
Mindent összevetve, frakciónk csak lényeges átdolgozással és az említett kiegészítésekkel együtt tudná támogatni az előttünk fekvő törvényjavaslatot. De nem áll távol tőlünk egy olyan megoldás - megjegyzem, a számvevőszéki bizottságban megfogalmazott elég súlyos kritikák alapján úgy tűnik számomra, hogy talán a bizottságtól sem állna távol egy olyan megoldás -, hogy a kormány átmenetileg szakmai egyeztetésre és kiegészítésre visszavonná a törvényjavaslatot. Majd az elmaradt egyeztetések - valóban nagyon rövid idő állt rendelkezésre az egyeztetésekre, amelyhez természetesen fölajánljuk közreműködésünket - pótlása és a módosítások után ismét benyújtaná a törvényjavaslatot, hogy ne kelljen képviselői módosítások tömegével szanaszét szabdalni ezt a törvényjavaslatot is.
Kérem a pénzügyi tárcát e javaslat megfontolására. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés