DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Turi-Kovács Béla képviselőtársam felszólalására reagálnék. Ő azt állította, hogy a Szocialista Párt először a számokkal érvelt, később azonban ultima ratióként alkotmányossági szempontokat vetett fel. Felhívnám a képviselőtársam figyelmét arra, hogy hozzászólásom elején a számokkal kezdtem, csak azt követően tértem át az alkotmányjogi érvekre; azt állítottam - de akkor megismétlem az akkor elmondottakat -, hogy 128 ingatlant használt a Magyar Szocialista Párt abból a körből, amellyel most foglalkozunk, nem pedig a Fidesz és mások által említett 356-ot. Tehát nem láttuk be azt, hogy a mi adataink lennének a tévesek, hanem tovább próbáljuk pontosítani az ingatlanok körét, és ezt javasoljuk a többi parlamenti pártnak, valamint az államapparátusnak is, melynek jelentős szerepe van a törvényjavaslat előkészítésében.

Ami a másik kérdést illeti, hogy a Magyar Szocialista Párt lássa be, hogy ha magát a legdemokratikusabb tartja, akkor kívánja az egyenlőséget: meg kell jegyeznem, soha nem állítottam én sem azt és mások sem azt, hogy mi vagyunk a legdemokratikusabbak.

Ami pedig az egyenlőséget illeti, attól a legkevésbé sem zárkózunk el; attól azonban igen, hogy a Magyar Szocialista Pártot, miközben megfosztják azoktól az ingatlanoktól, amelyek a KVI vagyonkezelésében vannak, aközben más pártok meg tudják tartani önkormányzati tulajdonban lévő pártingatlanjaikat, és ennek következtében egy teljesen más jellegű aránytalanság jön létre. Az új helyzetben most már viszonylagosan, de esetleg abszolút mértékben is a Szocialista Párt kerül a leghátrányosabb vagy majdnem leghátrányosabb helyzetbe. Ilyen megoldást semmiképpen nem tudunk elfogadni. Azt el tudjuk fogadni, hogy az állami és az önkormányzati ingatlanok körét teljes egészében vegyük figyelembe, már csak azért is, mert amikor a pártok egy jelentős része állami ingatlant kapott '89-ben, később ez az ingatlan vált önkormányzativá.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu