ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Varga Mihály államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Varga Mihály nemet int.) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalok következnek. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/2061/87. számú ajánlás 1-11. pontjaiban szereplő indítványokat, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 189 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 189 igen szavazattal, 129 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnök úrtól.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vízi közlekedésről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/2066. számon, az egységes javaslatot pedig T/2066/163. számon kapták kézhez. (Dr. Latorcai János jelentkezik.)

Ügyrendi kérdésben jelentkezett Latorcai János képviselő úr, Fidesz. Tessék, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu