KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szalai Annamária képviselő asszony megszólalását nem lehet szó nélkül hagyni.
Ez a törvénymódosító javaslat, tisztelt képviselő asszony, nem kompromisszumos javaslat, hanem ugyanolyan kísérlet, mint amit benyújtott Balczó képviselő úr, és benyújtott az MSZP részéről Lendvai Ildikó képviselő asszony. Tehát kísérlet arra, hogy megoldást találjunk a problémára. De semmiképpen nem kompromisszumos javaslat.
Az ellenzék egyetlen pártja sem - de az MSZP és az SZDSZ biztosan nem - használta fel külföldi kapcsolatait arra, hogy ennek kapcsán Magyarország lejáratását kezdeményezze. Az ilyen állítását, amely ezzel kapcsolatos, képviselő asszony, teljes mértékben vissza kell utasítani.
A harmadik: a Magyar Szocialista Párt állított jelölteket. Az más kérdés, hogy a Ház elnöke nem terjesztette az Országgyűlés elé döntésre. Ez nem a mi felelősségünk, ez az ő felelőssége, ezért a politikai felelősség őt terheli. Megoldási javaslata is volt - ellentétben a képviselő asszony állításával - a Magyar Szocialista Pártnak. A megoldási javaslat régen elfogadásra kerülhetett volna már e Házban. Még egyszer mondom, hogy ez egy olyan megoldási javaslat volt, amely az eredeti '95-ös megállapodáson alapult. Az a megállapodás pedig azt tartalmazta, hogy olyan szervezetet kell létrehozni a kuratórium elnökségeként, amely képes elvégezni mindazt a feladatot, amit a médiatörvény meghatározott, és csak úgy képes ennek megfelelni, hogy ha mind a kormánypárti oldalon, mind az ellenzéki oldalon a belső arányokat tükrözi a kuratórium elnöksége.
Sasvári Szilárd javaslata ennek nem felel meg, ezért nem lehet támogatni. Azokat az állításokat pedig, amelyeket Szalai Annamária képviselő asszony megfogalmazott, egyértelműen vissza kell utasítanom.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés