KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan megható, szép kifejezéseket használva szólt az ellenzékhez a képviselő asszony, hogy nem tudom megállni, hogy két percben ne reagáljak. Olyan szép kifejezéseket használt, mint "hatékony jogállam", "nemzeti egyetértés", "az ellenzék alkotó együttműködése". Való igaz, képviselő asszony, hogy erre lenne szükség az új törvény elfogadásánál is, illetve a médiatörvény módosításánál is, és ahhoz is, hogy a jelenleg hatályos törvény végül is érvényre jusson. Ahhoz pedig tettekben is megnyilvánuló kormánypárti hozzáállásra lenne megítélésem szerint szükség.
Tudjuk nagyon jól, hogy a jelenleg hatályos törvény nem tud minden szakaszában egyértelműen érvényesülni, és én azt gondolom, hogy ez pedig egyértelműen a kormánypárti képviselők, a kormánypárti többség felelőssége. Tehát én úgy ítéltem meg akkor, amikor tanulmányoztam a kormány által benyújtott törvényjavaslatot, hogy igen, ez egy szakmailag jól végiggondolt és rendesen megírt törvényjavaslat. Ezzel semmi gond nincs. De azt gondolom, hogy sorrendet kell tartani, és ez a törvényjavaslat még nincs hatályban.
Tehát az első lépés, mielőtt hatályba lép, hogy a jelenleg hatályos törvényt megpróbáljuk tartalommal megtölteni. Egy része meg van töltve, hiszen számos pontja teljesült ennek a jelenleg hatályos törvénynek; ami pedig nem teljesült, azt most ilyen szellemben, ahogy Szalai Annamária képviselőtársam szólt, a jelenleg hatályos törvényt megítélésem szerint meg kellene tölteni tartalommal. És akkor, azt gondolom, jó esély lenne arra, hogy ezt a valóban szakszerűen kidolgozott törvénymódosítási javaslatot az ellenzék támogatásával együtt megszavazzuk. Önökön a sor, önöké az első lépés!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés