ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Senki sem jelentkezett, ha jól látom, legalábbis sem a monitor, sem pedig kézfelemelés nem jelzi a hozzászólási szándékot. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk.

Soron következik a polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Csiha Judit önálló indítványát T/1154. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1154/4. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, hogy kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak.

Indítványozom, hogy az előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatokat egy szakaszban tárgyaljuk meg. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Írásban előzetesen senki sem jelezte a felszólalási szándékát, és most ezúttal itt a helyszínen sem. Jól láthatóan elegendő volt az általános vita a kérdés megtárgyalására.

Ebben az esetben a részletes vitát lezárom, és a módosító javaslatokról - hasonlóan az előző kérdéshez - szintén a következő ülésünkön fogunk határozni.

Soron következik a Szamos és a Tisza folyók cianid- és nehézfémszennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. A környezetvédelmi bizottság önálló indítványát H/2300. számon, a bizottságok ajánlását pedig H/2300/18. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, hogy kívánnak-e előadót állítani. (Jelzésre:) Pap János mint bizottsági előadó kíván szólni? (Dr. Pap János nemet int.) Nem. Tehát nem kívánnak a bizottságok előadót állítani.

Indítványozom, hogy az előterjesztéshez benyújtott házszabályszerű módosító javaslatokat két szakaszban tárgyaljuk meg. Felhívom figyelmüket, hogy a részletes vitát nem nyitom meg az ajánlás 16-26. pontjaira vonatkozóan, mert azok két kijelölt bizottság állásfoglalása szerint sem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek.

Mindezek alapján az első vitaszakaszban tárgyaljuk meg az ajánlás 4-34. pontjait, amelyek a kormány feladatainak módosítását, illetve elhagyását kezdeményezik, a második vitaszakaszban pedig a címhez és a preambulumhoz benyújtott, 1., 2. és 3. ajánláspontok vitája szerepel. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 4-34. pontjai alapján. Pap János képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

Forrás: parlament.hu