DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy minden módosító indítvány nagyon fontos, én annak is tartom, és támogatom is. Nagy kérdés azonban az, hogy van-e mindenre pénz, van-e mindenre keret.
Úgy látom, hogy elsősorban az egyéni képviselők szeretnék azokat a problémákat megoldani, amelyek évek vagy évtizedek óta aktuálisak és elhúzódnak. Én mindezeket figyelembe véve a 8. pontban a Braun Márton és társai által benyújtott módosító indítványhoz kapcsolódva nyújtottam be kapcsolódó módosító indítványt. Mosonmagyaróvár és környéke képviselőjeként, azt hiszem, nem mehetek el amellett, hogy a kórház rekonstrukciója szakmailag már indokolt. Ezt évek óta senki nem vonja kétségbe, mégsem indul el ez a rekonstrukció.
Azt hiszem, hogy nagy különbségek vannak ezen a területen is, mint még sok helyen. De a beteg itt is, mint máshol, ugyanolyan, vagy esetleg még ezen a területen fontosabb lenne. Nem beszélve arról, hogy az orvosellátás és az orvosoknak a helyben tartása, a megfelelő színvonalon való gyógyítás is nagyban függ úgy az épületektől, mint a műszerellátottságtól és egyéb technikai színvonaltól.
A szakmai indokoltság is - azt gondolom - elég érv volna arra, hogy elinduljon a rekonstrukció a kórháznál. Azt is látni kell, amit sajnálatos módon az elénk került környezeti állapotról szóló jelentés - úgy a hazai, mint az OECD-jelentés - is leszögez. Ez pedig nem szól másról, mint a fokozottan szennyezett régiók és az egyes betegségek összefüggéséről. Márpedig Mosonmagyaróvár és lakossága sokat szenved úgy a közlekedés okozta károktól - elsősorban a zaj- és légszennyezéstől -, mint a nagyfokú porszennyezéstől, ami sajnálatos módon a lakosság egészségi állapotára is rányomja a bélyeget.
Azt pedig nyomatékkal kívánom megemlíteni, hogy az országba belépők sajnos igen sokszor találkoznak a kórházzal és az ott dolgozókkal. Nem mindegy, hogy milyen képet alakítanak ki, mert az orvosok és az egészségügyi dolgozók lelkiismeretes és becsületes munkája mindent nem tud kompenzálni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem önt arra, hogy a városi kórháznak a rekonstrukciója kerüljön be a címzett támogatások körébe; ha most nem is, mert nincs rá keret, akkor minél rövidebb időn belül, mert ez évek óta aktuális.
Azon képviselőtársaimnak, akik netán azt szeretnék elhitetni vagy elfogadtatni velünk, hogy ellenzéki és kormánypárti vezetésű városokban milyen különbség van, szeretném elmondani, hogy Mosonmagyaróváron kétféle vezetés volt három kormány alatt. Egyik kormány idejében, egyik többségi parlament idejében sem sikerült a mosonmagyaróvári kórháznak bekerülni a támogatottak körébe. Messze nem hiszem, hogy bármilyen ilyen szempont lett volna. Csak nyomatékként hadd mondjam önöknek: az előző négyéves ciklusban miniszterrel, két kormánypárti képviselővel és kormánypárti városvezetéssel, polgármesterrel négy év alatt - mind a négy évben próbálkoztak címzett támogatással - egyszer sem kerültek be. Ez persze engem nem nyugtat meg, és nem veszi el a kedvemet attól, hogy minden évben és minden alkalmat megragadjak arra, hogy a kórház rekonstrukciójára megpróbáljam a keretet előteremteni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés