ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására a mai ülésnap végén kerül sor.
Soron következik a helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/2367. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/2367/16. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Indítványozom, hogy az előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatokat egy szakaszban tárgyaljuk. Kérem, aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a jelen lévő képviselők többsége egyetért a javaslattal, és azt elfogadta.
Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Karakas János kézfelemeléssel jelentkezik.) Írásban jelezte felszólalási szándékát Pál Béla úr, az MSZP képviselője, megadom a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés