BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbálok csatlakozni az előterjesztőhöz abban, hogy én is igyekszem röviden szólni (Perlaki Jenő tapsol.) - igyekezetről beszéltem.
Én a magam részéről, és azt is mondhatnám, hogy a szabad demokrata frakció részéről nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot, mégpedig a következők miatt nem. Először is azt gondolom, hogy ha adva van egy város vagy egy fővárosi kerület, az a kérdés, hogy hol legyen a türelmi zóna, ha a törvény előírja, hogy legyen, ez tipikusan egy olyan döntés, amit csak az önkormányzat hozhat meg. Ez egy olyan típusú döntés, egy olyan várospolitikai döntés, amit nem hozhat meg a belügyminiszter - még akkor sem hozhatja meg, ha az önkormányzat ezt nem teszi. Ezért a javasolt szabályozást nem támogatjuk. Ez az első pontja a mondandómnak.
A második pontja pedig az, hogy mit is kezdjünk azzal a helyzettel, hogy született egy törvényi szabályozás. Hadd tegyem hozzá, hogy ez a szabályozás annak idején, amikor az Országgyűlés többsége azt a bizonyos szervezett bűnözésről szóló törvényt elfogadta, nekünk, szabad demokratáknak nem volt ellenünkre. Ha nem csapják egybe azt az egész törvénycsomagot, hanem külön-külön szavazunk róla, akkor ezt a prostitúcióra vonatkozó szabályozást a szabad demokrata frakció nagy többsége valószínűleg megszavazta volna, nem azért, mert szeretjük ezt a szabályozást, hanem mert mi sem tudtunk jobbat.
De úgy tűnik - most már nem emlékszem pontosan, azóta eltelt több mint egy év -, hogy az a szabályozás nem működik. Az előterjesztő nem azt írja az indoklásban - a 2. oldal tetején - , hogy a jogalkotó nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy egyes önkormányzatok nem tesznek eleget, hanem azt írja, hogy az önkormányzatok nem tesznek eleget. És ugyan kedvét lelte abban, hogy az egész kérdés miatt Demszky Gáborról húzza le a vizes lepedőt, és itt Demszky Gábor-féle értelmiségi nyöszörgésről beszéljen, de ha nem tévedek - javítson ki, ha tévedek -, beszélhetett volna Kósa Lajos-féle értelmiségi nyöszörgésről, meg Bartha László-féle értelmiségi nyöszörgésről, meg Szita Károly-féle értelmiségi nyöszörgésről is, mert újságolvasóként úgy tudom, hogy sehol az országban nem jelöltek ki türelmi zónát. A fideszes önkormányzatok sem tartották be a törvényt, ha jól értem, ha jól tudom! Akkor pedig miért demszkyzik már megint, Juharos képviselő úr?! Nyilvánvalóan az egésznek megint az a célja, hogy támadja a fővárost.
De menjünk vissza, mert nem ez az igazi kérdés! Az az igazi kérdés, hogy ha született egy szabályozás, amelynek a kidolgozását még a Kuncze Gábor vezette Belügyminisztérium kezdte el, aztán már nem terjesztette be az Országgyűlés elé, noha kész volt ez a külön törvényjavaslat, nem beleillesztve a szervezett bűnözésbe, önök némi korrekcióval beterjesztették, elfogadták - még egyszer mondom: ha külön törvény lett volna, valószínűleg mi is megszavaztuk volna, vagy legalábbis közülünk sokan, mert ez egy olyan szabályozás, amely megosztja az egyes frakciókat is -, és utána nem működik.
Akkor mi a teendő? Mondom: nem egyesek nem tartják be, nem az SZDSZ-es önkormányzatok nem tartják be, semmilyen önkormányzat nem tartja be, arra hivatkozva, hogy azokban a kisvárosokban nincs is ilyen probléma, nincs széles körű prostitúció - mondják. Akkor nem azon kell gondolkodni, hogy talán a szabályozás rossz? Hanem azt a megoldást kell keresni, hogy vegyünk el egy igazi önkormányzati jogosítványt, és vigyük át - legalábbis fenyegető lehetőségként, Damoklesz kardjaként - a Belügyminisztériumra? Nem, Juharos képviselő úr! Ez nem megoldása a problémának. A probléma súlyos, de ezek szerint ez a megoldás nem működik, mármint a prostitúció szabályozásának ez a megoldása, úgy látszik, ma Magyarországon nem működik. Akkor gondolkodni kell, hogy mi legyen a megoldás. De az a szemlélet, hogy tanulják meg végre, hogy mi kormányzunk, ha mi hozunk egy törvényt, azt úgy kell végrehajtani, ez az ország már szabadabb annál, vagy ha úgy tetszik, még szabadabb annál, hogy ez a szemlélet itt működőképes legyen.
Gondolkozzunk el együtt azon, hogy van-e jobb megoldás a problémára, és azt javaslom, hogy ezt a furkósbot-látszatmegoldást pedig felejtsük el, legalábbis mi a magunk részéről nem támogatjuk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés