BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én csak magyarázni szeretném Géczi képviselő úr szavait, ezt a "hajléktalanná tétel"-ét. Azt hiszem, tetszik, nem tetszik, igaza van. Hiszen Rubovszky képviselő úr pontosan tudja, hogy a Szocialista Párt szervezeteinek hajlékai nagyrészt ezek a kincstári ingatlanok és egy kisebb részt önkormányzati ingatlanok, és tudtommal van néhány saját tulajdonú is. Az SZDSZ, a Fidesz, a Kisgazdapárt, az MDF hajlékai nagyon nagy többségben önkormányzati ingatlanok. Ha a Szocialista Párt több mint 200 kincstári tulajdonú ingatlanából csak 30 maradhat, akkor a Szocialista Párt szervezetei, tetszik, nem tetszik, hajléktalanná válnak. Erről szól az önök törvényjavaslata. Hogy ez most helyes, nem helyes, hogyan ítéljük meg, ha módom lesz, akkor majd később fogok erről beszélni, most csak Géczi képviselő úr szavait kívántam Rubovszky képviselő úrnak elmagyarázni, hogy értse, miről is van.

Ennek a rendezésnek a következtében a Fidesz és az MKDSZ és a többiek szervezetei nem válnak hajléktalanná, mert tőlük nem elvesznek, hanem ők pluszt kapnak. Erről szól ez a törvényjavaslat.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu