DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most meg fogom ismételni egy korábbi ülésen elmondott véleményemet, ugyanis az eddigi hozzászólások arra kényszerítenek, hogy ezt minden alkalommal el kell mondani, mert az ellenzéki képviselőtársaim vagy a törvényjavaslatot nem hajlandók elolvasni, vagy pedig bedugják a fülüket, amikor erről beszélünk.
Elkezdtünk egy egységes rendezést, amely arra vonatkozik, hogy az állam tulajdonában lévő ingatlanok ingyenes használata tekintetében legyen a parlamenti pártok között egységes elbírálás. Erről szól a törvényjavaslat. Ennek a végleges helyzetnek a kialakítása érdekében alakul ki az, hogy többlethasználat esetén mi az eljárás. El tudom képzelni, mi lenne abból, ha a párttörvény olyan irányú módosítását terjesztenénk elő, hogy megtiltanánk a pártoknak, hogy az állam által biztosított ingatlanokon túlmenően bérlet útján szerezzenek még saját céljukra helyiséget. Ha ilyen korlátozás lenne előterjesztve, nem is tudom, milyen borzasztó hangzavar alakulna ki ebből. Márpedig maradjunk abban, elmondtuk korábban is, hogy az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanokat ingyenes használatba nem kaphatják a pártok, itt kizárólag bérletről van szó, és ha a pártok működését olyan irányba próbáljuk korlátozni, hogy vehetnek-e még bérbe ingatlant vagy nem, azzal aztán, azt hiszem, végleg elszabadulna a pokol.
Tehát tisztelettel azt kérem, arról beszéljünk, hogy most jelen pillanatban a rendezés tárgya az állami tulajdonban lévő ingatlanok köre, és ezen a téren szeretnénk olyan egységet teremteni, hogy minden parlamenti párt egyenlő mértékben juthasson ilyen ingatlanokhoz.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés