SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Csendes derűvel figyelem itt ezt a vitát, és főleg azt, hogy egyes fideszes képviselőtársaim bájos módon tudatlannak tettetik magukat, és nem tesznek különbséget állami és önkormányzati tulajdon között. Látom, hogy önök döntöttek, el fogják venni.

Ettől kezdve például Sárbogárdon, ahol én lakom, a következő lesz a helyzet: minden pártnak lesz irodája, az MSZP-nek nem lesz irodája. Azt is tudják - mert megjelentették a helyi sajtóban -, hogy ezek a pártok, a többi helyi párt minimális egyforintos bérleti díjért birtokol irodát, nekünk pedig, akik eddig állami tulajdonban voltunk - egyébként egy 60 négyzetméteres irodában -, nem lesz irodánk.

Hogy azért ezt mennyire nem ilyen doktriner módon kell felfogni, kedves képviselőtársaim - Géczi Józsefhez kapcsolódnék -, a rendszerváltozás hajnalán, amikor mi reformköröztünk, ebből a reformkörből alakult meg Sárbogárdon az MDF is, ebből a Fidesz is, ebből a Kisgazdapárt is, ebben a mi kis irodánkban gyakran összejöttek ezek a pártok. Felajánlottuk valamennyi pártnak, hogy ülésezzetek ebben a helyiségben, és ameddig működtek ezek a szervezetek - például a Fidesz -, el is jöttek közénk. Miután a Fidesz aztán 1993-ban ott megszűnt, természetesen nem tudtak eljönni.

Az élet nem olyan, mint amilyennek önök elképzelik, ez egy kicsinyes bosszú az önök részéről, egy kicsinyes játék az önök részéről. Higgyék el, hogy a választópolgárok, főleg vidéken, ezt észre is fogják venni, hogy önök nem elvi magaslaton állva próbálnak a pártingatlanokban rendet vágni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem nagyon is önös pártérdekből.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu