DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! A csepeli HÉV jövője napi több tízezer ember, elsősorban a csepeli lakosok utazását érinti. Az elmúlt időszakban, összefüggésben a Nemzeti Színház új helyszínével, nyugtalanító hírek, bizonytalan információk is elterjedtek: a csepeli HÉV Lágymányosi híd és Petőfi híd közötti szakaszának megváltoztatása, esetleges megszüntetése, villamossal vagy más módon való kiváltása, egyszóval az erről szóló hírek nagy aggodalommal töltik el a csepelieket.

Kérdezem ezért államtitkár urat: az új Nemzeti Színház építésével összefüggésben van-e konkrét terv a csepeli HÉV nyomvonalának módosítására? A sajtóban ilyen hírek is elterjednek, például a Lágymányosi, illetve a Petőfi híd közötti szakasz megszüntetése, villamossal való kiváltása, felszín alá vezetése, amely már egyébként régen aktuális.

Másodszor: amennyiben van ilyen terv, mi a megvalósítás módja, ütemezése és összehangolása a Lágymányosi hídnál tervezett új HÉV-megálló létesítésével? Tudomásom szerint az 1-es villamos bővítésével kapcsolatban legalábbis a tervek szerint még ebben az évben sor kerülne ennek a megállónak a megépítésére.

Végül: mikor és milyen formában tájékoztatják erről az érintett, napi több tízezres utazóközönséget?

Kérem szíves válaszát. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu