NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ezekben a napokban valóban egy kicsit sűrűbbé vált az idő a magyar nemzetpolitika vonatkozásában, hiszen - ahogy képviselő úr is említette - a hét végén került megrendezésére a Magyarország 2000 konferencia, amely kétéves szünet után hívta össze a nagyvilágból azokat a személyiségeket, akik valamilyen komolyabb közéleti befolyással rendelkeznek. Ez alkalommal a szervezés során fontosnak tartottuk azt is, hogy minél inkább megjelenhessenek a Kárpát-medencei magyarság képviselői, így például az összes határon túli magyar parlamenti képviselő.

(9.20)

E tanácskozás nyomában következett a Magyarok Világszövetségének szervezésében az V. Világkongresszus, amely egyébként ezekben a napokban is folytatja munkálatait, és tegnap megkezdődött a magyar tudósok világtalálkozója is, amely egy szintén nagyon jelentős, az egész nemzetet érintő esemény.

Hadd húzzam alá, hogy a Magyarország 2000 konferencián egy igen fontos elhatározás is megszületett. A résztvevők a nyugati magyarság kérésére elhatározták, hogy létrehozunk egy magyarszórvány-tanácsot, amely elsősorban a nyugati szórványok véleményének becsatornázását lesz hivatott szolgálni a magyar államigazgatás munkájában; ez az amerikai magyarok felvetésére fogalmazódott meg. Úgy érzik, hogy még mindig van bennük energia ahhoz, hogy segítsék Magyarország nemzetközi célkitűzéseinek elősegítését, és szeretnének ehhez egy intézményes formát találni.

Ennek alapján született meg a magyarszórvány-tanács létrehozására irányuló politikai akarat. Az elkövetkezendő hetekben különféle szinteken egyeztetéseket fogunk kezdeményezni ebben a kérdésben, így értelemszerűen a parlamenti ellenzékkel is, hiszen nem megalapozottak azok a vélemények, hogy a Magyarország 2000 tanácskozáson bármifajta pártpolitikai jelleg dominált volna. Sőt ellenkezőleg, a Magyarország 2000 tanácskozáson egy felülemelkedett hangvétel volt a meghatározó; a szekcióüléseken és a plenáris üléseken is részt vettek ellenzéki politikusok, közülük többen fel is szólaltak a szekcióüléseken; mint ahogy ugyanez a szellemiség hatotta át a magyar miniszterelnök felszólalását a Magyarok Világszövetségének V. kongresszusán is, ahol is a minap tévesen hangzott el az a megállapítás, hogy a polgári kormány értékrendjét kérte volna számon az új elnökön a magyar miniszterelnök. Nem így történt. Arra hívta fel a figyelmet a magyar miniszterelnök, hogy fontos, hogy a Magyarok Világszövetségének a polgári kormánnyal együttműködni képes elnöke legyen, mellesleg jelezte, hogy a polgári kormány értékrendje nagyon sok ponton közel áll a Magyarok Világszövetsége tagszervezeteinek az értékrendjéhez, de ezt a két kérdést nem keverte össze a miniszterelnök úr.

A magyar nemzetpolitika egyszerre nagyon jó és nagyon nehéz helyzetben van - mint ahogy azt a képviselő úr is elmondta -, hiszen azok a politikai, szociológiai, demográfiai tendenciák, amelyek a XX. századot jellemezték, sajnos az egyik pillanatról a másikra nem változhattak meg, nem is változtak meg, ugyanakkor az elmúlt tíz évben létrejöttek azok a keretek, amelyek lehetségessé teszik a határon túli magyarság megmaradását. Ezzel kapcsolatban viszont új helyzet van az ezredfordulón. Ma már reálisan hihetjük, gondolhatjuk azt, hogy a határon túli magyarság megmaradhat, és a magyar nemzetnek a közép-európai munkamegosztásában megtalálhatja azt a helyet, amely a XXI. században perspektívát nyit a számára.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu