DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Főügyész Úr! Képviselőtársaim! Kedves Vendégek! Amikor ma megkezdődött a vita, eléggé fájt nekem az, hogy itt az Országgyűlésben kevesebben ülünk ennél a nagyon fontos témánál, mint ahányan ülnek fent a karzaton. De ezen túl kell tennie az embernek magát. Igen nemes és hasznos gondolatok hangzottak el a mai nap.

Hegyi Gyula képviselőtársam nagyon helyesen szólt a szegénységről, azonban mi, képviselők és az állampolgárok is sokszor csak jövedelmi szegénységet értünk ez alatt, pedig a kulturális szegénység és a társadalmi kirekesztettség legalább annyira hozzátartozik a szegénység fogalmához, mint a jövedelmi szegénység. Az országgyűlési biztosok munkája is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy ez a társadalmi kirekesztettség sok ember számára megszűnjön, legalábbis csökkenjen.

A mai napon elhangzott gondolatokkal kapcsolatban: valamennyi képviselőtársam és az országgyűlési biztosok is közvetve érintették, hogy gyakorlatilag olyan államra van szüksége az állampolgárnak, amely a jóléti állam felé vagy az esélyegyenlőség állama felé - ahogy Szelényi szociológus mondja - tör. A jóléti állam kialakítását a társadalmi igazságosság, a méltányosság elve, a piaci kudarcok csökkentése és nem utolsósorban a morális értékek védelme indokolja.

Az országgyűlési biztosok munkája jelentősen hozzájárul ezen célok érvényesüléséhez. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele hangsúlyozza: "Az állam mindenki számára biztosítsa az emberhez méltó életet." Vagyis nem csupán a gazdaságot, hanem a rászorultakat is támogató politikát kell folytatnia. Különösen rászorultak ebből a szempontból a különböző szociális intézményekben élő állampolgárok.

Ezért dr. Gönczöl Katalin országgyűlési biztos helyesen említette, hogy a szociális otthonok - azt hiszem, a vállalkozásban működő szociális otthonokról beszélt - működésének garanciarendszerét meg kell erősíteni. Ez azért is szükséges, mert az ember számára a maslowi gondolat szerint nemcsak a biológiai szükségletek kielégítése fontos, hanem a biztonság iránti szükséglet is legalább ennyire fontos, és a biztonságot érezhetik veszélyeztetve a szociális intézményekben lakók, ha a garanciarendszer nem megfelelő szinten van kidolgozva.

Ennek a hiányáról egy Hajdú-Bihar megyei történetet kívánok megemlíteni. Tegnap Gellén Imre, a derecskei pszichiátriai intézet igazgatója arról tájékoztatott, hogy Hajdú-Bihar megyében az Országgyűlés által jóváhagyott normatívákból a derecskei, a hajdúnánási és a nyíradonyi fogyatékosok bentlakásos intézményeitől, most figyeljenek, képviselőtársaim, ebben a hónapban 35 százalékot vontak el - tehát a megadott normatívából -, és nem közölték, hogy ezen normatívacsökkenést meddig kell elszenvedniük az intézményeknek és az ott lakóknak. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy ennek súlyos következményei lehetnek.

Az egyik következménye, hogy a szociális törvényben előírt ellátást csak részben tudják biztosítani a bentlakók számára, és ez különösen érinti a gyógyszerellátást, valamint az élelmezést.

Nem kell arról beszélnünk, a gyógyszerárakkal hogyan állunk. Csak megemlítem, hogy a gyógyszerárak 1998-hoz képest 1999-ben 27, azaz 27 százalékkal növekedtek; a sajtóból és más információkból tudjuk, hogy ez a növekedés valószínűleg tovább is tart. Tehát ilyen körülmények között azok a betegek, akik ezekben az intézményekben vannak, nyilvánvalóan nehéz helyzetbe kerülnek, mert esetleg még a minimális gyógyszerellátásukat sem lehet kielégíteni.

A másik következménye ennek a normatívaelvonásnak, hogy a munkavállalók május havi bérét júniusban nem tudják kifizetni, vagy ha ezt ki tudják fizetni, akkor a bérjárulékot nem tudják befizetni. Ha ez az elvonás tartós lesz, akkor lehetetlenné válik az intézmények működése.

Dr. Gönczöl Katalin országgyűlési biztos felvetette, hogy a lakosság érdekérvényesítő rendszerét létre kell hozni a monopolhelyzetben lévő vállalatokkal szemben. Ezt nagyon fontosnak tartom közgazdászként is meg állampolgárként is. Ez a nemzetgazdaság számára is kedvező lenne, nemcsak a lakosság számára, mert így a vállalkozások nehezen tudják érvényesíteni az indokolatlan áremelést, így nem képesek etikátlanul növelni a profitot. Ezáltal költségcsökkentési és hatékonyságnövelési kényszer jön létre, ami jó a nemzetgazdaságnak és jó a lakosságnak is.

Az idő rövidsége miatt nem akarok tovább elemezni olyan gondolatokat, amelyeket érdemes a munkacsoportban és a bizottságokban továbbvinnünk, de hadd említsem meg - ha jól emlékszem, dr. Bognár László képviselőtársam említette -, hogy az országgyűlési biztosok az ellenőrzési munkájukat nem tudják eléggé hatékonyan érvényesíteni. Azért nem nagyon értek ezzel egyet, mert az országgyűlési biztosoknak, ahogy szoktuk mondani, nem a terápia a feladata, hanem a diagnosztizálás. Az országgyűlési biztosoknak a hiányosságok feltárása a feladata, s a bíróságok és más állami szervek feladata az, hogy a jól elvégzett diagnosztizálás után a terápiát elvégezzék. Ilyen szempontból - eddig is elhangzott és ehhez én is kapcsolódni tudok - a beszámoló és az országgyűlési biztosok által most elmondott gondolatok egyértelműen, jól kifejtik a diagnosztizálás minden elvét. Gratulálok ahhoz, hogy ilyen jó munkát végeznek az országgyűlési biztosok!

Még egyet hadd tegyek hozzá. Nincs itt Kaltenbach Jenő, hál'istennek kiment egy pillanatra, de egész nap itt ül. Így meg merem tenni, hogy megdicsérjem: eljött Hajdúszoboszlóra, és tartott a cigányok részére egy nagyszerű fórumot, ahol a jogaikat és a kötelességeiket nagyon jól elmagyarázta. Tehát az országgyűlési biztosok valóban segítik a képviselők munkáját is, nemcsak az állampolgárok munkáját - köszönet ezért. (Taps.)

Forrás: parlament.hu