SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Nem visszaélve az önök idejével, de szeretnék néhány gondolatot kifejteni Sasvári képviselőtársam indítványáról, illetve a Pető Iván által benyújtott módosító indítványról, hogy miért nem elfogadható számunkra. Mi ismét egy kompromisszumos javaslatot terjesztettünk a Ház elé, hiszen eddig nem volt a baloldali ellenzék abban partner, hogy a hatályos médiatörvény teljes egészében úgy működhessen, ahogy azt annak idején előírta, bár a törvényessége ma sem kérdőjelezhető meg, hiszen az Alkotmánybíróság ezt megfelelő módon alátámasztotta. Tehát kijelenthető, hogy jelenleg is törvényes irányítás alatt áll valamennyi közszolgálati médium.
Mi, amikor e javaslatot beterjesztettük, egy hosszú távú megoldásban gondolkodtunk, ami stabilan, vissza nem térően rendezi e problémát, nincs kitéve a választások okozta bonyodalmaknak, nincs kitéve annak, hogy annak idején, amikor megalkották ezt a médiatörvényt, nem számoltak azzal, hogy egy más arányú parlament jön létre, és egy megosztott ellenzék jöhet létre, ahol baloldal és jobboldal egyaránt megtalálható. Ezért javasoljuk azt, hogy egy működőképes modell jöhessen végre létre itt is, hiszen az ORTT bizonyította azt, hogy lehet így is működtetni, irányítani a közszolgálati médiumokat. A kompromisszumpluszt még abban rejti magában ez a javaslat, hogy az ORTT mintájától eltérően még egy plusztagról le is mond a kormánypárti oldal, hiszen az elnök itt a tagok sorából állna fel, tehát egyenlő arányokat ajánlunk.
Annak a lehetőségét ajánljuk, hogy valamennyi parlamenti párt részt vehessen az irányításban, és ne méricskélés tárgya legyen az, hogy ki mennyire vehet részt, egy picit jobban, vagy egy kicsit kevésbé. A lehetőség, ez a legfontosabb, nem a hatalmi ambíciók kiélése, hiszen az eddigi viták végig azt bizonyították, hogy az ellenzék méricskél, mindenféle arányokat próbál felállítani, hogy egyharmad, kétharmad. E számításokat nagyon nem is értjük, hiszen ellentétben azzal az állítással, hogy bármiféle cinkosságot vállalna a Fidesz a MIÉP-pel, ezt a gyakorlat természetesen nem igazolta, hiszen minden jelentős döntésben, még a médiaügyekben is ellenünk szavazott a MIÉP. Tehát ez az állítás határozottan visszautasítható.
Hosszú távú megoldást kell azért is létrehozni, mert önök is észrevették nyilván, hogy a parlament belső aránya folyamatosan változik. Nem lehet kitenni annak egy testületet, hogy, mondjuk, egy döntéshozás kellős közepén van, és időközben megváltozik, mondjuk, a létszáma: létrejön egy új frakció, kiválnak frakcióból, kizárnak embereket frakciókból. Ezeket nap mint nap megélhetjük. Ezek a döntések akkor ki vannak szolgáltatva annak, hogy állandóan méricskélünk, hogy ki hány százalékkal vehet részt ilyen elnökségben. Azt gondolom, hogy ez az egyenlő arányú javaslat kizárja ezt a lehetőséget.
Miért mondjuk azt, hogy a pártbefolyás nő, és ezt maximalizálni akarja? Azért, mert szintén arányokat méricskél. Milyen szándékot leplez az, aki azt mondja, hogy a mandátumok arányához kell igazítani a képviselet jogát? Nyilván a hatalmi ambíciókat. Azt, hogy több befolyást szeretne szerezni, és nem ért egyet azzal, hogy egyenlő arányban legyen a képviselet. Tehát azt gondolom, hogy ez az érvelés eleve ellentmondásos, amikor egyszer azt mondja a baloldali ellenzék, hogy (Mádai Péter: Az ellenzék!) csökkentsük a pártbefolyást, ugyanakkor azt állítja, hogy mégiscsak olyan arányokban szeretné képviseltetni magát, mint amennyi mandátumot szerzett.
Bizony-bizony, amit Pető Iván mondott, azt a bizottsági vita során én hoztam elő, hogy nem látok lényegi különbséget Csurka István 1990. május 15-én elhangzott álláspontja és az övéké között. Hiszen Csurka István akkor azt mondta - és azóta sem változtatta meg a nézetét -, hogy a sajtóban való hatalomgyakorlást is igazságosan kell elosztani. Nyilvánvaló, hogy ezt a választások eredménye alapján kell elosztani. Aki a legtöbb bizalmat élvezi, annak kell ebben a hatalomban is leginkább részesednie.
Nem látok lényegi különbséget az SZDSZ jelenlegi álláspontja és eközött. Mi ezt az álláspontot akkor sem osztottuk, és az SZDSZ akkor nem osztotta. Nem látom okát, hogy miért kellett ezt megváltoztatni, ha csak azt nem, hogy megváltozott az SZDSZ részvételi aránya is az eltelt időszakban.
(16.00)
Még egyszer azt szeretném kérni önöktől, hogy mérlegeljék, gondolják át a lehetőséget, és ne utasítsák vissza ezt az ajánlatot sem. Próbálják meg elfogadni, és próbálják megtalálni velünk együtt, közösen a megoldást, hogy ne lehessen ez kifelé újra és újra hivatkozási alap arra nézvést, hogy Magyarországon nem kiegyenlített a médiairányítás, ami természetesen - mint ahogy mondtam - egyáltalán nem igaz, hiszen a kuratóriumok létszáma 30 fő körüli.
Abban sincs méricskélés a kuratóriumok tagjainak választásakor, hogy a Katolikus Egyház kicsit több százalékkal képviselje, mondjuk, magát a kuratóriumban, mint a Református Egyház, mert a lakossági arányok ezt indokolnák.
Tehát én azt gondolom, hogy egyszer és mindenkorra a méricskélésről próbáljunk meg lemondani, és egyenlő arányokban a lehetőségét megteremteni annak, hogy a parlamenti pártok felügyelhessék egy bizonyos fokig a közszolgálati médiumokat.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés