ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérek mindenkit, hogy foglaljon helyet.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a szavazatszedő bizottság befejezte a munkáját. Ismertetem a szavazás eredményét.

A szavazatszámláló bizottság megállapítása a következő: a szavazás érvényességét befolyásoló esemény nem volt.

Bejelentem, hogy a szavazás érvényes, de eredménytelen volt. Dr. Mádl Ferenc személyére az urnában megtalált szavazólapok száma alapján 363 képviselő adta le a szavazatát. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 7; az érvényes szavazatok száma 356. Ebből a dr. Mádl Ferenc személyére leadott "igen" szavazatok száma 251, a "nem" szavazatok száma 105. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Emlékeztetem önöket, az alkotmány világosan rendelkezik arról, hogy az első fordulóban az összes országgyűlési képviselő kétharmadának "igen" szavazatára van szükség ahhoz, hogy a köztársasági elnököt megválasszuk. Ez az Országgyűlés mostani létszáma szerint 258 "igen" szavazatot jelentett volna; az előbb ismertettem, hogy az "igen" szavazatok száma 251 volt.

Az alkotmány 29/B. §-ának (3) bekezdése szerint új ajánlás alapján, újbóli szavazást kell tartani. Az új ajánlás benyújtásának határideje 18 óra, tehát a mai napon 18 óra. A benyújtott ajánlás érvényességének megállapítására a házbizottság ülését 18 óra 5 percre összehívom.

Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnapot bezárom. Holnap délután 13 órakor folytatjuk a munkánkat. Arra szeretném kérni mindazokat, akik meghívóval érkeztek a mai ülésünkre, hogy holnap - ugyancsak azzal a meghívóval, amelyikkel ma be tudtak jönni - látogassanak az Országház épületébe, s holnap is kísérjék figyelemmel a munkánkat.

Köszönöm mindenkinek a figyelmét, viszontlátásra!

(Az ülésnap 17 óra 34 perckor ért véget.)

Forrás: parlament.hu