BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma már a kormány számára is világos, hogy az infláció meghaladja a várakozásokat. Sajnáljuk, hogy a szocialisták ezzel kapcsolatos jelzéseit nem méltányolták időben.

A vártnál magasabb infláció egyre nehezebb helyzetbe hozza az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat. A szocialisták emiatt kezdeményezték, hogy a következő két évben a közszférában dolgozók keresetei 10-12 százalékkal növekedjenek. Ezen túl is meg kell kezdeni a felzárkóztató programok megvalósítását.

A legsürgősebb, hogy az egészségügyi dolgozók 30 százalékos fizetésemelést kapjanak. Ezt követően pedig javasoltuk, hogy a pedagógusok kapjanak 20 százalékos fizetésemelést. Ezeket a javaslatokat a miniszter úr a sajtóban olvashatta. Örömmel láttuk, hogy kezdeményezésünk ezúttal nem talált süket fülekre, és néhány nappal később Pokorni miniszter úr is elfogadta észrevételeinket.

Kérdezem tehát ez alapján az államtitkár urat, hogy a miniszter úr tartja-e adott szavát, és kapnak-e 20 százalékos fizetésemelést a pedagógusok. Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu