GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnöknő. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Teljességgel méltánylandónak tartom az adott esetben is és általában is a földtulajdonosok igényét, hogy maguk is beleszólhassanak abba, hogy földjüket igénybe veszik-e bányászati célra vagy sem. Akaratukat még akkor is méltányolni kell, ha csupán annyit kívánnak elérni, hogy a lehető legmagasabb árat kapják földjükért, ráadásul most pedig mezőgazdasági megélhetésükről van szó.

Az ön által említett ügy kezdetei arra az időre nyúlnak vissza, amikor a helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló bányavállalkozás közüzemi jogaira hivatkozva eljárást kezdeményezett a kifogásolt kutatási engedély kiadása érdekében. Tekintettel a többségi önkormányzati tulajdonra, a kutatási engedély megszerzése így sokkal egyszerűbb volt, annak ellenére is, hogy sokakban felmerült a gyanú: az önkormányzat csak strómanként járt el a formailag kisebbségben levő külföldi tulajdonos érdekében. Csak mellékesen említem meg, hogy ekkor az MSZP-SZDSZ jelentős többségben volt a szigetszentmiklósi önkormányzatban, a polgármester pedig MSZP-SZDSZ támogatással nyert.

Az önkormányzat által kezdeményezett kutatási engedélyezési eljárás még a zárt területek feloldása előtt megindult, ezért ezek között összefüggést keresni felesleges. A Magyar Bányászati Hivatal a földtulajdonosok szándékairól értesülve, a közérdekre hivatkozva a bíróságon megtámadta az általa korábban kiadott engedélyt. Időközben a felháborodás hatására az önkormányzat is kivonult az ügyből, és a helyi MSZP-többség megingani látszott.

Sajnos a bíróság elutasította a Magyar Bányászati Hivatal keresetét, az engedélyt pedig nem változtatta meg. Ez ellen a bírósági döntés ellen még néhány napig fellebbezni lehetséges az önkormányzatnak a bíróságnál; remélem, ezzel a joggal élni fog. A gazdák érdekeinek védelmére egyébként az önkormányzat számos jogosítvánnyal rendelkezik, amelyről tudtommal a Magyar Bányászati Hivatal önt és munkatársait is tájékoztatta. Reméljük, ön is arra ösztönzi majd a helyieket, hogy éljenek ezekkel a jogokkal.

A kutatási engedély azonban - szeretném megjegyezni - nevével ellentétben nem jogosítja fel a bányavállalkozót tényleges kutatási tevékenységre. Ehhez úgynevezett műszaki-üzemi tervet kell készítenie, amit a Magyar Bányászati Hivatal fog majd jóváhagyni, ha erre a jogi feltételeket adottnak látja. Mindenesetre a Magyar Bányászati Hivatal jelezte az érintetteknek és önnek is, hogy ezt csak akkor fogja megadni, ha ehhez a földtulajdonosok is hozzájárulnak. Így tehát a konkrét kutatási és bányászati tevékenység csak a földtulajdonosok hozzájárulásával kezdődhet majd meg jogszerűen Szigetszentmiklóson.

Kétségtelen azonban, hogy az évekkel ezelőtt elfogadott bányatörvénnyel kapcsolatban számos kifogás és ellenvetés merült fel, ezek nagy részével egyet is lehet érteni. Érzékelve ezt, a Gazdasági Minisztérium a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal egyetértésben felkérte a Magyar Bányászati Hivatal elnökét, hogy a társtárcákkal együtt készítsen konfliktustérképet, a hatályos jogi szabályozás elemzésével tegyen javaslatot a szükséges módosításokra. Ez a munka folyamatban van.

Remélem, hogy az öröklött gondok megoldását célzó javaslatainkat a tisztelt Ház mindkét oldala támogatni fogja, és ennek érdekében kérem most önt, képviselő úr, hogy a válaszomat elfogadni szíveskedjék.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu