NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Roppant nehéz dolog vitatkozni fantomokkal, ugyanis amit ön elmondott, hogy mi van ebben a koncepcióban, az ebben nincsen benne. Úgy felépíteni egy érvrendszert, hogy először tulajdonítunk valamit a másiknak, rákenünk valamit, és utána ízzé-porrá zúzzuk, hogy az milyen butaság, ez egy jó módszer, csak éppen erre mi nem vagyunk vevők.
Nekem úgy tűnik, mintha ön el sem olvasta volna ezt a rövid iratot, pedig nem olyan sok, az egész öt vagy hat oldal. Szó nincs erről az egykor körkörös védelemnek nevezett és a maximális támadás elleni védelemre való felkészülésről. Éppen az ellenkezőjéről van benne szó. Tehát nem is tudom, hogy ön miről beszél. Az nyilvánvaló, hogy a honvédségen belül a katonáknak - nevezzük nevelésnek vagy régebbi csúnya szóval dresszúrának - erre szükségük van mindenféleképpen, hogy a civil élettől teljességgel eltérő struktúrába beilleszkedve ne mindennap fegyelemsértésbe botolva és olyanokat elkövetve, amiért büntetés jár, be tudjanak illeszkedni. Ha erre a nevelésre nincs szükség, akkor nem lenne szükség arra, hogy ha valaki egy speciális munkahelyre elmegy, annak a viselkedési szabályait, egyáltalán a környezetében való mozgását megtanulja. Azt hiszem, hogy ha lehántunk mindenféle, megint csak ráaggatott, megint csak a koncepcióban véletlenül sem szereplő szándékokat arról, hogy a honvédségnek nemcsak az a feladata, hogy lőni és kúszni megtanítsa a katonákat, hanem arra, hogy hogyan kell egy katonának viselkednie, én azt gondolom, hogy ez még nem valami ultrakonzervatív felfogás.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés