DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy visszajött Lotz Károly képviselő úr, mert neki szerettem volna kiegészítést adni, annak kapcsán, amikor egyértelműen azt mondta, hogy a közbeszerzési eljárások minden esetben az olcsóbbítás irányába hatnak.
A gazdasági bizottság nemrég tárgyalta a közbeszerzési tanács elmúlt éves tevékenységét, és sajnálatos módon döbbenettel tapasztaltuk, hogy pontosan ez az elv nem mindenben teljesült az elmúlt években, hiszen ha semmi mást nem nézünk meg, csak azt, hogy 1996-tól 1999-ig, mint befejezett évig, az összes eljárásból a tárgyalásos eljárások száma, illetve aránya hogyan alakult, akkor el kell keserednünk, mert az 1996-os 24 százalékról a tavalyi évben ez 36 százalékra nőtt. Ami a döbbenetes: a tavalyi összes eljárás több mint fele hirdetmény nélküli eljárás keretében ment végbe.
Tehát a törvény betartása, mivel még a szigorításban is lehetőség van arra, hogy ezt ilyen formában meg lehessen kerülni, megítélésem szerint teljes garanciát arra, hogy a lehető legkedvezőbb konstrukcióban, a legkisebb áron épüljenek autópályák, nem ad.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés