DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Kósa képviselő úrnak arra a felvetésére szeretnék válaszolni, hogy az Európai Unió nem ad pénzt autópálya-építésre. Szó nincs erről, most kapott Bulgária és Románia, ugyancsak az ISPA keretében. Semmilyen állásfoglalás nincs, hogy Magyarország kivétel, és nem adna pénzt autópálya-építésre. Itt Loyola Palacio asszonnyal erről tárgyaltunk, az M7-esre minden további nélkül lehetne. Nagy zavart okozott a magyar kormány azzal, hogy visszavonta a támogatást, brüsszeli hivatalos és félhivatalos forrásokból egyaránt. Az egész ISPA-támogatásunk veszélybe került ezzel, mert most azt várják, hogy vajon még mit fog visszavonni Magyarország ebből a támogatásból. Ennek a visszavonása nagyon súlyos hiba volt. Éppen Dán János képviselő úr felszólalása kapcsán... - külön megkérdezte Palacio asszony, hogy miért nem a Románia felé menő autópályát fogjuk támogatni. Kétségkívül az M3-assal voltak bizonyos problémái, de helyette például be lehetett volna adni a Románia felé menőt. Igenis lehetne, van rá példa, nyugodtan, és nem is szabadna kihagyni ezt a lehetőséget.
Az M5-össel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani Latorcai képviselő úrnak, hogy konstruktív javaslatokat kértek, nem lehetett az alapképlettől eltérni, amit Schamschula úr aláírt; valamit javítottunk rajta. Most pillanatnyilag ezt javaslom, hogy a tárgyalásokat folytatni kell, lemondani a magyar bevételek egy részéről. Lényegesen le lehetne vinni nemcsak az új szakaszra, a Kiskunfélegyháza-Szeged szakaszra, hanem visszamenőleg is, meggyőződésem, de ehhez tárgyalni kell.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés