ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy az előterjesztői expozé és zárszó, a bizottsági álláspont ismertetése, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész úr felszólalásának az időtartama nem számít be az időkeretbe. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít be. Most tehát a javasolt időkeretről döntünk. Megkérdezem, hogy a képviselőcsoportok részéről kíván-e valaki e tárgyban felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem jelentkezett senki sem.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztés általános vitájára javasolt időkeretet, a jegyző úr által ismertetettek alapján. Kérem, szavazzanak! Természetesen ismét gépi szavazást kérek. (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 274 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett a határozati javaslat időkeretben történő tárgyalását elfogadta.
Megkezdjük a vitát. Soron következik az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája.
Megadom a szót Nagy Sándor képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, az ajánlás szerinti tízperces időkeretben.
(10.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés