DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Magyarországon is és a világon sok más helyen az emberek igényei közül egyre előkelőbb helyet foglal el a morális értékekhez kötődő igény.

Ezt még inkább fokozza az olajbotrány mellett például a különböző működő cégek külföldiek nevére való átírása és sok minden más. Már említettük, hogy a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatása milyen lehangoló a közvélemény szempontjából. A nemzetgazdaság számára is nélkülözhetetlen a morális értékek védelme. Mert a tudomány már régen bebizonyította, hogy nem létezik jól és hatékonyan működő piac az erkölcsi normákat betartó gazdasági szereplők nélkül.

A gazdaságban szükség van az etikára, mert csak így valósítható meg a gazdasági folyamatok finomszabályozása. Ugyanis nem lehet minden gazdasági cselekvést szerződéssel vagy hatalmi eszközökkel jól irányítani. Az etikus magatartás közismerten a társadalmi költségeket is csökkenti.

Tények sokasága bizonyítja, hogy az erkölcs háttérbe szorulásával az agresszió meghatározó tényezővé válik a gazdaságban, a társadalomban. Ez pedig a jól működő piac halálát eredményezheti. Ezért kell felgöngyölíteni nemcsak az olajbotrányt, hanem más, súlyosan etikátlan folyamatokat is a gazdaságban. Ezen munka azonban csak társadalmi nyomással, ezen belül az Országgyűlés nyomásával lehet eredményes.

A piacgazdaság csak akkor működik hatékonyan, ha kibontakozhat a piaci verseny. Ez megköveteli a verseny tisztaságát és a mások tisztességébe vetett bizalmat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez azonban a jelenlegi erkölcsi dzsungelben nehezen valósítható meg. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu